baleset

Halálra gázolt egy embert, majd elmenekült, a rendőrség keresi

2017.10.21.

Halálra gázolt egy férfit egy furgon, majd elhajtott a helyszínről szombat reggel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Encs és Gibárt közötti úton. A rendőrség a baleset ügyében a lakosság segítségét kéri és szemtanúk jelentkezését várja.

A rendőrség honlapjára feltett közleményben az áll, egy feltehetően fehér színű, Ford Transit típusú jármű ütötte el a 39 éves abaújszántói férfit, aki az árokba esett és a helyszínen meghalt. A sofőr azonban elhajtott a helyszínről anélkül, hogy meggyőződött volna arról, a balesetben megsérült-e valaki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztása bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

Azt kérték, hogy ha valakinek az esettel vagy a jármű vezetőjével kapcsolatban bármilyen információja van, akkor hívja a megyei rendőr-főkapitányságot a 06-46/514-506-os telefonszámon, tegyen bejelentést a "Telefontanú" ingyenesen hívható 06-80/555-111-es számán, vagy a 107-es és a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....