biztosítás

Hamarosan elfelejthetjük a kék-sárga kárbejelentőt

2018.11.24.

A biztosítók túlnyomó többségben papír formátumban fogadják a gépjármű kárbejelentéseket a károsultaktól. Jelenleg egyetlen egységes offline csatorna létezik erre, az úgynevezett kék-sárga nyomtatvány. Ezen változtathat a Magyar Biztosítók Szövetségének új alkalmazása, melynek segítségével januártól egyszerűen, gyorsan és szakszerűen elintézhető lesz a kárbejelentés – hangzott el a MABISZ kilencedik alkalommal megrendezett biztosításszakmai konferenciáján. 

A MABISZ évtizedek óta elkötelezett a pénzügyi tudatosság erősítése iránt, amiben a digitalizációnak is jelentős szerep jutott – emelte ki a csütörtöki konferencián Pandurics Anett, a MABISZ elnöke. A TKM, a Díjnavigátor valamint a szövetségnek a mai nappal megújult honlapja is azt mutatják, hogy a digitalizáció évtizedek óta jelen van a szektorban, csak korábban az online összehasonlítást nem hívtuk insurtech-megoldásnak – emlékeztetett rá Pandurics Anett.

Új fejezetet jelent ebben a folyamatban a MABISZ januárban induló E-kárbejelentő applikációja. Az alkalmazáson a szövetség a gépjármű piacon érintett tagbiztosítóival közösen azon dolgozik, hogy az eddigi papíralapú nyomtatvány, a „kék-sárga” néven ismert baleseti bejelentő mellett lehetőség legyen az egyszerűbb, gyorsabb ügyintézésre. Az új digitális megoldás összhangban áll az MNB biztosítókra vonatkozó 10 éves jövőképével is, utalt rá Pandurics Anett, aki szerint bár egyes biztosítók már most is lehetőséget adnak ügyfeleiknek digitális kárbejelentő csatorna igénybevételére, ezek azonban nem egységesek.

A forgalomban lévő gépjárművek száma hazánkban a 2000-es évek óta folyamatosan, 2013 óta pedig gyorsulva növekszik. A közúti balesetek száma a megnövekedett közúti forgalom nyomán 2013 óta enyhén emelkedik, ami a biztosítókhoz bejelentett kgfb-károk számában, és az egy kárra jutó kárfelhasználásban is megfigyelhető – ismertette a MABISZ elnöke. A januárban induló online applikáció gyorsabb és átláthatóbb kárbejelentési folyamatot tesz majd lehetővé a károsultaknak. Az alkalmazás egy könnyen használható szerkesztő modult is tartalmaz, melynek segítségével a felhasználók könnyen és jól feldolgozhatóan készíthetik el a baleseti ábrát. A baleset típusának kiválasztása és a lokáció GPS-es meghatározása szintén hozzájárul a gyors és egyszerű adatfelvételhez.

A bejelentés során a rendszer e-mailben is küld egy értesítést minden érintettnek, mellékelve a kitöltött pdf formátumú kárbejelentőt. Az érintett biztosítók ezután belső folyamataiknak megfelelően felveszik a kapcsolatot a bejelentőkkel, illetve tájékoztatják az ügyfelet, hogy megérkezett a bejelentés.

Az ügyfelek, különösen a fiatalabb generáció részéről is elvárás, hogy a biztosítók digitalizáljanak. Egy idei, 8000 fős globális felmérés szerint a 18-34 évesek mintegy 62%-a kifejezetten örülne, ha személyre szabottabb szolgáltatást és árazást nyújtanának a biztosítók, amihez közösségi médiában is használt adataikat, illetve IoT adataikat is rendelkezésre bocsátanák.

Mint a konferencián elhangzott, a szövetség 2014 óta aktív edukációs kampányt folytat a nyugdíj-, élet-, otthon-, és balesetbiztosítások területén, 2016-ban integrált kampányt indított a nyugdíjbiztosítások népszerűsítésére, továbbá folyamatosan aktualizált fogyasztóvédelmi tartalmakat tesz közzé honlapján. Évek óta fontos feladatának tekinti a MABISZ a fiatalok bevonását, elérését, valamint a biztosítás népszerűsítését is. Ezt a célt szolgálja a 2017-ben először megrendezett Biztonság Hete programsorozat, ami különböző helyszíneken egységes tematika alapján, játékos formában igyekszik közelebb hozni az iskolás korosztályokhoz a biztonság témáját.

A MABISZ a Századvéggel közösen dolgozta ki idén a Biztosítási Bizalmi Indexet (BIBIX), amely a lakosság biztosítókba vetett bizalmát és a szolgáltatásaikkal kapcsolatos elégedettségét vizsgálja, kérdőíves kutatás alapján. Az index értéke a 2015-ös 44,6-ról idén 52,4-re emelkedett.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.01.22
Aláírt egy megállapodást a Scania a dél-koreai építőgépgyártóval, a Doosan Infracore vállalattal a....
2020.01.22
Egy elektromos autó átlagosan kilométerenként 70 grammnyi szén-dioxidot termel, csak nem....
2020.01.22
Bemutatták a világ első hidrogén üzemanyagcella meghajtású, személyszállításra is alkalmas, magyar-....
2020.01.22
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei az M1-es....
2020.01.22
Mit hozott Kaliforniába a Toyota? A japán óriásmárkánál lassacskán ráéreznek a sportos vérvonalra....
2020.01.22
A Toyota versenyistállója, a TOYOTA GAZOO Racing a 2018-as kontruktőri és 2019-es egyéni WRC....
2020.01.22
Tavaly 9 százalékkal csökkent a Geely Automotive Holdings, a legnagyobb kínai autógyártó eladása,....
2020.01.22
Egy magazin felkérésére különleges projektbe fogtak a Lexus európai formatervezői, és elképzelték,....
2020.01.22
Kilenc pontból álló csomaggal enyhítené Bécs városa a belvárosban található e-rollerek....
2020.01.22
Soha nem látott mennyiségű használt autó cserélt gazdát 2019-ben hazánkban, így már a 800 ezres....