Forma-1

Hamilton a favorit a jubileumi Magyar Nagydíjon

2015.07.23.

A szakértők többsége szerint és a szezonban eddig látottak alapján a világbajnoki címvédő az esélyese vasárnap a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak, amelyet beárnyékol Jules Bianchi halála.


A tavalyi rajt

A 30 éves Hamilton 17 pontos előnnyel vezet az összetettben csapattársa, a német Nico Rosberg előtt. A papírforma szerint a Hungaroringen is győzhet, a mogyoródi pálya 1986 óta íródó F1-es történetében azonban már nem egyszer előfordult, hogy a szeszélyes időjárás felforgatta az erőviszonyokat.

A meteorológiai előrejelzések szerint a hétvégén záporok, zivatarok zavarhatnak bele az egyébként rekkenő hőségbe, ami fejtörést okozhat a csapatoknak és a pilótáknak. Legutóbb tavaly színesítette a futamot felhőszakadás, amely fél órával a rajt előtt csapott le Mogyoródra, és a start idejére már részben fel is száradt a pálya, de a Mercedes idénybeli fölénye mégis szinte eltűnt miatta. Az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) győzött a két biztonsági autós szakasszal tarkított GP-n úgy, hogy Hamilton harmadik, Rosberg pedig negyedik lett.

A jubileumi magyar futamra számos kiegészítő programmal, így például péntek estére koncerttel készültek a szervezők. A rendezvényt azonban beárnyékolja Jules Bianchinak, a tavalyi Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett F1-es pilótának a múlt pénteki halála. A 25 éves versenyző szervezete több hónapnyi kóma után adta fel a harcot.

"Sajnálom, hogy nem volt lehetőségem jobban megismerni Jules-t, de minden imámban és gondolatomban velem lesz" - mondta Hamilton, aki kedden részt vett Bianchi temetésén Nizzában. A brit világbajnok - aki saját bevallása szerint nagyon kedveli a Hungaroringet - az elmúlt nyolc évben négyszer nyert Mogyoródon, így a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacherrel együtt rekorder Magyarországon. A Mercedes a szezon 10. futamán a hetedik kettős sikerére hajt.


Az erőhatások és a fékezéskor visszatermelhető energia mértéke kanyarokra lebontva

Érdekesség, hogy az elmúlt tíz évben csak brit, finn vagy ausztrál pilóta állhatott a dobogó felső fokára a Hungaroringen, így a statisztika alapján Kimi Räikkönen (Ferrari) és Valtteri Bottas (Williams) is bizakodhat. A brit Jenson Button (McLaren) - aki éppen Mogyoródon aratta pályafutása első sikerét 2006-ban - most kevésbé reménykedhet a jó eredményben, az első évét teljesítő McLaren-Hondával ugyanis eddig inkább csak a mezőny hátsó felében küzdött a helyezésekért.

"Rengeteg szurkolóm van itt mindig, szinte olyan, mint egy Finn Nagydíj" - jelentette ki Bottas, aki szerint a Williamsnek abból kell építkeznie, amit a legutóbbi, brit GP-n mutatott. Bottas és csapattársa, a brazil Felipe Massa két és fél héttel ezelőtt Silverstone-ban már a rajtnál megelőzte Hamiltont, és egy stratégiai hiba miatt csúsztak le mindketten a dobogós helyekről.


Legutóbb 2003-ban építették át a pályát, a célegyenes lett hosszabb

A pódiumra a szezonban eddig látottak alapján a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelnek (Ferrari) is jó esélye lehet odaérni, igaz, a német pilótának a Hungaroring nem a legkedvesebb pályája: hiába nyert már négy vb-címet, az elmúlt nyolc évben egyszer sem sikerült győznie Mogyoródon.

A 30. Magyar Nagydíj versenyprogramja pénteken kezdődik, a két Forma-1-es szabadedzés (10.00, 14.00) mellett a betétfutamok (GP2, GP3, Porsche Szuperkupa) résztvevői is gyakorolnak majd, az F1-es időmérőt szombaton 14 órakor, a jubileumi futamot pedig vasárnap ugyanebben az időben rendezik meg.  A verseny előtt egyperces csenddel emlékeznek meg Jules Bianchiról.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....