Forma-1

Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést is

2015.07.25.

A világbajnoki címvédő volt a leggyorsabb a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén.

A 30 éves versenyző pénteken is legyőzhetetlen volt, mindkét gyakorláson a legjobb köridőt érte el, az időmérő edzést megelőző mostani tréningen a mezőnyből egyedüliként futott 1 perc 23 másodperc alatti időt.

Hamilton mögött csapattársa, a német Nico Rosberg végzett a második helyen, mindössze 98 századmásodperces lemaradással, míg a harmadik pozícióban a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) zárt, de az ő hátránya már csaknem egy másodperc volt Hamilton idejéhez képest.

A pénteken felfüggesztésproblémákkal küzdő Force India istálló megtalálta és elhárította a hibát, amely a mexikói Sergio Perez első szabadedzésen bekövetkezett balesetéhez vezetett. A csapat biztonsági okokból kihagyta a pénteki második edzést, most azonban Perez és német csapattársa, Nico Hülkenberg is körözhetett, sőt utóbbi a hatodik helyen végzett.

Jól szerepeltek a Toro Rosso fiatal pilótái is: ifjabb Carlos Sainz ötödik, a mindössze 17 éves holland Max Verstappen pedig hetedik lett.

A 30 Celsius fokos hőség ellenére szép számban látogattak ki a nézők a mogyoródi pályára, amelynek lelátói a délutáni időmérő edzésre akár meg is telhetnek, de már a délelőtti program iránt is szemmel láthatóan többen érdeklődtek, mint pénteken, ugyanebben az időszakban.

    Eredmények, 3. szabadedzés:
    ----------------------------
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.997 perc
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:23.095
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:23.886
4. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:24.215
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:24.326
6. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:24.483
7. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:24.678
8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:24.846
9. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:24.929 10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:24.941 11. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:24.953 12. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:25.094 13. Jenson Button (brit, McLaren) 1:25.229 14. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:25.345 15. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:25.393 16. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.661 17. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:26.060 18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:26.095 19. Will Stevens (brit, Manor Marussia) 1:28.757 20. Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia) 1:28.908

    A további program:
    ------------------
időmérő edzés 14.00
    vasárnap:
futam 14.00

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....