Forma-1

Hamilton visszavágott délután Sanghajban

2014.04.18.

Fernando Alonso a délelőtti edzéselsőség után ezúttal kénytelen volt beérni egy második hellyel, mert a brit versenyző futott egy olyan kört, amire a spanyolnak sem volt válasza. A Mercedesek ennek ellenére verhetőnek tűnnek Kínában.

Lewis Hamilton úgy nyerte meg a Kínai Nagydíj második szabadedzését, hogy a gyakorlás első 25 percét ki kellett hagynia amiatt az első futóművet érintő probléma miatt, amely már a délelőtti szabadedzésen is akadályozta. A szabadedzés második felében váltott át a jóval gyorsabb opciós gumikra váltott, amiken megfutotta az 1:38,315-ös körét. A brit csak az utolsó szektorban volt a leggyorsabb, és a kör egészét tekintve is csak szűk másfél tizeddel verte meg Fernando Alonsót.

A spanyol, aki megnyerte a délelőtti gyakorlást, így is elégedett lehet a csapata teljesítményével, mert idén még sosem kerültek olyan közel a gyári Mercedesekhez, mint Kínában. A kétszeres világbajnok a leggyorsabb volt a szabadedzés elején a közepes gumikeverékkel, és a leggyorsabb volt a lággyal az edzés második felében a kanyargós második szektorban, Utóbbi eredmény arra utal, hogy a Ferrari futóművét jól állították be, és, hogy a leszorítóerővel sem áll rosszul az autó.

Nico Rosberg végzett a harmadik helyen. Talán előrébb is kerülhetett volna a tabellán, de az utolsó szektorban a sárga zászló miatt időt vesztett a gyors körében.

A negyedik helyen végző Daniel Ricciardo (Red Bull) ismét megverte négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt, ezúttal két tizedmásodperccel. Mögötte Felipe Massa végzett a sok új alkatrészt tartalmazó Williams-szel. Az első tízbe még az egyszer kisodródó Kimi Räikkönen (Ferrari), Jenson Button (McLaren), Romain Grosjean (Lotus) és Daniil Kvyat (Toro Rosso) fért be.

A Lotusos Pastor Maldonado ismét elkövetett egy komikus hibát: délelőtt a kormány babrálása miatt vétett el egy kanyart, most pedig a bokszba hajtva törte össze az autóját, ugyanott, ahol 2007-ben Hamilton is.

Eredmények:

1.  Lewis Hamilton     Mercedes              1:38.315s           25 kör

 2.  Fernando Alonso    Ferrari                1:38.456s  +0.141s  28 kör

 3.  Nico Rosberg       Mercedes              1:38.726s  +0.411s  30 kör

 4.  Daniel Ricciardo   Red Bull                1:38.811s  +0.496s  30 kör

 5.  Sebastian Vettel   Red Bull                 1:39.015s  +0.700s  31 kör

 6.  Felipe Massa       Williams                 1:39.118s  +0.803s  25 kör

 7.  Kimi Raikkonen     Ferrari                   1:39.283s  +0.968s  25 kör

 8.  Jenson Button      McLaren               1:39.491s  +1.176s  29 kör

 9.  Romain Grosjean    Lotus                  1:39.537s  +1.222s  36 kör

10.  Daniil Kvyat       Toro Rosso              1:39.648s  +1.333s  26 kör

11.  Nico Hulkenberg    Force India         1:39.736s  +1.421s  30 kör

12.  Kevin Magnussen    McLaren            1:39.744s  +1.429s  29 kör

13.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso         1:39.759s  +1.444s  28 kör

14.  Valtteri Bottas    Williams                 1:39.830s  +1.515s  25 kör

15.  Sergio Perez       Force India             1:40.124s  +1.809s  32 kör

16.  Esteban Gutierrez  Sauber               1:40.359s  +2.044s  32 kör

17.  Adrian Sutil       Sauber                      1:40.395s  +2.080s  30 kör

18.  Pastor Maldonado   Lotus                 1:40.455s  +2.140s  12 kör

19.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1:42.327s  +4.012s  27 kör

20.  Max Chilton        Marussia-Ferrari      1:43.473s  +5.158s  30 kör

21.  Kamui Kobayashi    Caterham-Renault      1:43.530s  +5.215s  32 kör

22.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault      1:43.679s  +5.364s  32 kör

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....