Hankook

Hankook - újabb száz gyerek az angol táborban

2016.07.12.

Idén is folytatódott a Hankook gyermekek idegen nyelvű oktatását támogató CSR programja. A 2014-ben indult kezdeményezés partnere továbbra is a Funside Angol Tábor, és 2015 után 2016-ban is csatlakozott a programhoz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) – ezzel pedig idén is elérhetővé vált a program a rászoruló nagycsaládosok számára. A Hankook támogatásának köszönhetően összesen 100, 10 és 17 év közötti diák vehet részt az egyhetes, nemzetközi angol táborban Balatongyörökön.

- A „Hankook Értékteremtő Program” keretében a vállalat kiemelt figyelmet fordít a fiatalok oktatásának támogatására, így idén is folytatódott a nagysikerű angol nyelvű táboroztatási program. A 2014-ben indított kezdeményezés először a dolgozók és helyi iskolák kiválasztott tanulói számára volt elérhető, tavaly pedig országos szinten kaptak lehetőséget a programhoz való csatlakozásra a rászoruló, tehetséges gyerekek. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Funside együttműködésének köszönhetően 2015 júliusában mintegy 40 nagycsaládból származó, 10-17 éves gyermek is részt vehetett a programban, így összesen 100 diák angol nyelvi táboroztatását támogatta a Hankook tavaly nyáron.


Szerencsére ez a szám idén sem csökkent: az első turnusban, július 3. és 9. között hatvan gyermek táborozott Balatongyörökön. Ez a csoport a Hankook dolgozóinak, illetve 14 dunaújvárosi iskolának a tanulóiból állt össze. Őket egy negyven fős, NOE-s családok gyermekeiből álló csoport követi július 17-től 23-ig. Az összesen száz gyermek utaztatását és táboroztatását teljes egészében a Hankook állta – mintegy 7 millió forint értékben.

A pályázat célja, hogy a dolgozók és a helyi iskolák gyerekei mellett a nagycsaládban, gyakran nehéz anyagi körülmények között élő, tehetséges diákok is életre szóló élménnyel és tudással gazdagodjanak. Az angol nyelvű táborban napi négy órás intenzív kurzusokon tanulnak a diákok professzionális magyar és anyanyelvi tanároktól. A gyerekek különösen motiváltak, hogy használják is a tanultakat, hiszen a táborba szerte a környező országokból is érkeznek diákok. A tanórák mellett számos sport és egyéb szabadidős tevékenység színesíti az egy hetes tartózkodást és segíti, hogy igazi barátságok és országokon átívelő kapcsolatok alakuljanak ki.

Czimmermann Bálint, a dunaújvárosi Arany János Általános Iskola negyedik osztályos tanulója elmondta, hogy sokat tanult az öt napban: - Az anyukám angoltanár, egész életemben angolul tanultam. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy az elmúlt öt napban sikerült sok újdonságot tanulnom, a hétközbeni, egész délutánt átölelő aquaparkos kirándulás pedig óriási élmény volt.


- Sok izgalmas program volt a tanuláson kívül – vette át a szót Kovács Polett, a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola ötödik osztályos tanulója. - A kedvencem a buborékfoci volt. Összességében nagyon jól éreztem magamat a táborban, jók és hasznosak voltak az angolórák, kedvesek voltak a tanárok, úgy érzem sokat tanultam – emellett pedig új barátokkal is gazdagodtam.

- Egyértelműen az angolórák voltak a kedvenceim – fűzte tovább a Polett által megkezdett gondolatot Somfalvi Csenge, a dunaújvárosi Dózsa György Általános iskola hatodik osztályos tanulója. - Nagyon jól éreztem magam az elmúlt öt napban, sajnálom, hogy nem maradhattunk még egy pár napot. Jövőre mindenképpen vissza szeretnék jönni!

Új barátokkal gazdagodott Kelemen Bence is: - A buborékfoci volt egyértelműen a kedvencem a táborban, mert ilyet még sosem láttam és nagyon élvezetes volt: 4 a 4 ellen játszottunk és ezalatt a játék alatt szereztem a legtöbb új barátot!

Mi mást is mondhatnánk: jövőre ugyanitt, ugyanígy!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....