IAA Hannover

Hannover 67

2018.10.25.

Nemrég zárta kapuit a 67. IAA haszonjármű kiállítás Hannoverben. A méreteiben és felhozatalban is lenyűgöző méretű hannoveri IAA, amelyet kétévente rendeznek a volt világkiállítás helyszínén, idén sem hazudtolta meg önmagát. A teljes európai és nemzetközi nagyjárműves szakma képviseltette magát az egyhetes rendezvényen, a nagy és ismert márkák mellett a hozzájuk szervesen kapcsolódó háttéripari gyártókkal együtt.

 

Nem meglepő módon, és ez már a két évvel ezelőtti expón is megmutatkozott, a jövő közlekedése, az alternatív üzemanyaggal működtetett járművek és az autonomitás vitte a prímet az idén. Számos fejlesztés és újdonság, sok kísérleti jármű, de már a napi használatra is alkalmas megoldások seregszemléje volt az idei IAA. A teljesség igénye nélkül vegyünk most sorra néhány jellemző, a járműipar jelenét és nem is túl távoli jövőjét meghatározó újdonságot. Itt jegyzendő meg, hogy a kiállítás méretei okán, lehetetlen minden egyes apróságról szót ejteni, így most is csak a vezető járműgyártók egy-egy kiemelkedő fejlesztéséről ejtünk csak szót.

A Volvo Trucks standján végre élőben volt látható VERA. No nem egy csinos hosztesszlányról van szó, hanem a svéd gyártó legújabb, egyelőre csak koncepció szinten megépített nyerges-vontató prototípusáról. A VERA elektromos hajtású, önvezető, ennek okán vezetőfülkéje sincs. A tervek szerint kiváló segítője lehet a logisztikai központok, áruelosztók működésének, hiszen emberi beavatkozás nélkül képes az árufuvarozásra leggyakrabban használt félpótkocsikat a fel- és lerakóhelyek között mozgatni úgy, hogy emberi munkaerőre nem lesz szüksége. Ez, amíg csak ez a terv, a gépkocsivezetőknek is előnyös, hiszen a vontatmány mozgatása nem rabol drága vezetési időt, ilyenkor akár a kötelező pihenőidő is eltölthető a megfelelő pihenőszobában.

A Mercedes-Benz élőben is megmutatta az alig pár hete debütált új Actros nehézvontatót. A járműnek több különlegessége is van. Ami elsőre szembe tűnik, hogy hiányoznak róla az oldalsó visszapillantó tükrök. Bizony ezeket már a tükröknél sokkal hatékonyabb kamerarendszer és a fülkében elhelyezett monitorok helyettesítik. A kameratükör előnye, hogy így kisebb lesz a jármű légellenállása, a vezető nagyobb teret lát be, így csökken a holttér és a kamerák éjszakai képe is jobb, mint a fényszórók fényét is visszaverő, a vezetőt elvakító külső tükröké. Emellett az új Actros rendelkezik minden olyan elektronikai vezetéstámogató és a biztonságot szolgáló fejlesztéssel, amit a járműipar ma fel tud vonultatni. Így a gyalogos-felismerő vészfékrendszer, az automatikus sávtartás, vagy a forgalmi dugókat is kezelni képes távolságkövető mind-mind tartozéka az új kocsinak.

Úgy tűnik a tükörmentesség az új trend, hiszen elsőként a buszgyártóknál az MAN Neoplan Skyliner emeletes autóbuszán a kiállításon szintén kameratükröt alkalmaznak.

Az IVECO úgy döntött, vége a dízelkorszaknak, legalább is, ami az IAA-n felvonultatott járműveit illeti. A 18 kiállított tehergépjármű és autóbusz mindegyike alternatív hajtással rendelkezik, így van köztük tisztán elektromos, de a nagy szám most az olaszoknál a folyékony vagy sűrített földgázzal hajtott autóbusz. Ezekből több féle kivitel is megjelent a standon. Emellett persze az összes vezető gyártónál megjelentek hasonló termékek, valamint hibrid hajtású jellemzően városi kivitelű autóbuszok is.

Az IAA kiállítás immár hagyományosan a következő év haszonjármű díjainak kihirdetésének is helyet ad. Idén újabb kategória került a díjak közé, ez pedig az Év Innovációja díj elnevezést kapta, és ahogy a többi ilyenkor kiosztott elismerés, már 2019-re szól.

Kezdjük is ezzel, nem fokozva a kedélyeket, mert a vártakkal ellentétben voltak érdekes díjazottak az idén. Az év nagyjárműves innovációs elismerését az MAN kapta egy nagyon fontos, az emberi életet védő fejlesztéssel. Az alapjármű egy MAN TGM tehergépjármű, amely önvezető funkcióval rendelkezik és a közúton végzett munkák során van kiemelt szerepe. Itthon is megszokott, hogy az autópályákon végzett munkák, például kaszálás, korlátmosás során az úgynevezett mozgó tereléseknél a munkát végző gépek mögött egy biztosító tehergépjármű halad. Sajnos a figyelmetlen autós általában ezzel a járművel ütközik, ha ez egy nagyobb jármű gyakori, hogy a biztosítójármű vétlen vezetője is súlyosan megsérül, vagy életét veszti. Az MAN kocsija vezető nélkül képes követni a munkát végző gépsort. Immár több, mint 4000 kilométeres tesztüzem után kijelenthető, hogy a fejlesztés működőképes.

Érdekes az Év Tehergépjárműve 2019 nyertese. Meglepetésként a török gyártású Ford F-Max nyergesvontatót találta a nemzetközi zsűri az elismerésre érdemesnek. Hogy miért, arra nehéz választ találni. Kétségtelen, hogy az F-Max mindent tud, amit a vezető versenytársak. Meglehetősen erős, 500 lóerős, 12,6 literes motorja van, ami 2500 Nm maximális nyomatékot ad le, a ZF TRAXON automatizált váltóját használja. Minden elektronikai megoldás is megtalálható benne, ami egyrészt kötelező, másrészt a jármű fogyasztását és kímélő használatát teszi lehetővé. Így a terepkövető tempomat és a kigurítási funkció is elérhető ebben a kocsiban. Külsőre nem túl izgalmas a látvány, olyan, mintha innen-onnan összeszedett elemekből állna össze, a belső pedig szintén nem nyújt olyat, amire az ember eltátaná a száját. Ugyan a fülke belmagassága 2,6 méter, ám keskenynek tűnik és a felhasznált anyagok sem nyűgöztek le. A jövő meghozza majd a választ, megérdemelt-e az elismerés, mindenesetre a piaci bevezetésnek jót tehet a most megkapott elismerés.

Az év autóbusza 2019-re a Mercedes-Benz Citaro hibrid változata lett. Páratlan évekre mindig a helyi, menetrendszerinti felhasználásra épített autóbuszokat díjazzák. A Citaro elődmodellje, akkor még dízel hajtással 2013-ben már nyert díjat, így duplázott a csillagos márka. A hibrid Citaro különlegessége, hogy mind dízel, mind gázhajtású motorokhoz kapcsolható az elektromos kisegítő hajtás, így számos variációban érhető el ez a jármű.

Az Év Kishaszon-járműve pedig a PSA csoport hármas ikrei, a Peugeot Partner – Citroen Berlingo – Opel Combo furgonok. Jól bevált típus mindegyik, az új modellek szembetűnő tulajdonsága, hogy belső kialakításuk igényessége már azonos a személyszállító variációkéval, sőt a Partner belvilága egészen lenyűgöző a feltűnően kis méretű, sokszögletű kormánykerékkel és mélyre süllyesztett műszerfallal.

 

A 67. IAA számos újdonságot hozott, de semmi olyat, ami markánsan mutatna irányt a jövő közlekedésére nézve. Az alternatív és környezetkímélő hajtási módok kissé erőltetettnek tűnő túlsúlya szembetűnő ugyan, de amíg a megfelelő infrastrukturális háttér megbízhatóan és a kontinensen egységesen ki nem épül, mind a gáz, mind az elektromos töltők tekintetében, elterjedésük korlátozott. Az autonomitás is egyre hangsúlyosabb szerepet kap, kérdés, mikorra válik ez a mindennapok részévé.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....