rally

Harmadik fordulójához érkezik a Kia Platinum Rally Cup

2019.07.25.

Eger és Székesfehérvár után a Mecsekbe érkezik a Kia Platinum Rally Cup mezőnye. A Baranya-kupán pénteken a prológ és egy 11 km-es gyorsasági vár a versenyzőkre, szombaton további nyolc szakaszt kell majd teljesíteniük a résztvevőknek az aszfaltos pályákon. 

A többiekhez hasonlóan a kupát 18 ponttal vezető Krajnyák Petra és navigátora, Velezdi Eszter szerdán pályaírással, csütörtökön rövid teszttel készült a hétvégi megmérettetésre.

“Fejben készültem eddig, előző évből néztem belső videókat, de szerdán már pályát írtunk, csütörtökön pedig teszteltünk. Az aszfalt fekszik nekem és a Picantónak is, a murvához nem vagyok annyira hozzászokva, de úgy tudom, hogy a Baranya-kupa pályáin jó minőségű az aszfalt. Nyaralásra nem volt időm, majd az Ózd utáni szünetbe iktatok be egy kis pihenést” - mondta a fiatal versenyző.

Hasonlóan telt a bajnokságban harmadik helyen álló, Székesfehérvár Rallye-t kihagyó Vogel Adrienn felkészülése is. “Belső kamerás felvételeket nézegettem, Fehérvár kimaradt, főleg pályán versenyeztem, úgyhogy nagyon várom, hogy újra raliautóba üljek. Tavaly rali sprintben versenyeztünk Baranyában, egy-két pálya ismerős lesz, de vannak újak is. Azt hallottam, hogy nagyon dobálós, a Picantónak ez nem annyira kedvező, viszont minden kihívásnak bátran nézünk elébe. Remélem, hogy lesz egy nagyon jó versenyünk a navigátorommal, Notheisz Ivettel, szeretnénk minden percét élvezni a hétvégének.”

Az összetettben negyedik Rónavölgyi Endre és Érdi-Mészáros Nikolett egyértelműen győzni szeretne a Baranya-kupán. “A legutóbbi fordulón, Székesfehérváron három gyorsot megnyertünk, kettőt elvesztettünk, ez alapján a legfontosabb tanulság számunkra, hogy meg kellene találni végre az egyensúlyt tempóban. A Baranya-kupa pályáinak egyik felén már mentem tíz évvel ezelőtt, a fehérvári pályák teljesen ismeretlenek voltak, úgyhogy ez jelent valamennyi előnyt. Azt is bevallom, hogy kicsit ellazáztuk a felkészülést, úgyhogy most hétvégén sokkal körültekintőbbek leszünk. Megpróbálok nem a maximálison túl menni, mert tapasztaltuk, hogy az nem vezet jóra. Jó lenne megnyerni ezt a versenyt” - foglalta ösze várakozásait Rónavölgyi.

A Kia Platinum Rally Cup prológja pénteken indul, a szombati első gyorsra szombat reggel indítják az autókat.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..