Bemutató

Hármasfogat

2019.06.24.

Idehaza is bemutatkozott a cseh márka új üdvöskéje a ŠKODA Scala. A szalagátvágás két társmodellje a Scala crossover változata a szintén új Kamiq illetve a Superb megfrissített variánsa volt. A ceremóniára az importőr még elhozta a Kodiaq izompólós változatát is az RS-t, így szép kis workshop kerekedett a zúgligeti úton.

A ŠKODA új modellje a Scala megjelenése egyben át is rendezi a márkaszortimentjét. A korábbi Rapid kikerül a kínálatból ennek a helyére kerül a Fabia és az Octavia közé minden tekintetben nagyobb és exkluzívabb modell. Ha lehet egy szubjektív megjegyzést beszúrni a tények mellé, akkor azt kell mondjam: nekem nagyon bejött az autó formavilága és az ehhez társuló vezetési és komfortérzet. Azt gondolom, hogy azonnal kézen fogtam volna a kiállított Scalák valamelyikét.

Sportos külsőt LED-es első és hátsó fénytechnika egészíti ki és aktív részét képezik az autó dizájnjának. Az elsők nyílalakúak, míg a hátsó a márkajellemző C alakot formázzák. A csomagtérajtóról lekerült az embléma és helyette a Škodáéknál is a mostanság divatos névfeliratot tették.

A Scala egyfajta, ötajtós karosszériaváltozatban érhető el és a VW csoport MQB keresztmotoros platformjára épül. Hossza 4362, tengelytávja a 2649 milliméter, szélessége pedig 1793 milliméter ezekkel a paraméterekkel és kategóriájának közepén helyezkedik el. A nagyobb méreteknek köszönhetően a csomagtér is tisztességes nagyságú lett. Az alapfelszereltségben pótkerekes verzióban 429 liter, ami az ülések lehajtásával tovább bővíthető csaknem másfél köbméterig. A Scala sportosan családias autó, de az importőr nem rejtette véka alá, hogy a releváns szereplője akar lenni a flottapiacnak is.

Az autó utasterében kellemes az anyaghasználat és kényelmes, jó oldaltartású ülések fogadják az utasokat. Az innovatív műszerfal középső részét az érintőképernyő uralja. A monitor felszereltségi szintektől függően több méretben érhető el, 6,5 coltól 9,2 colig. A Scalában pedig már a konszern legfejlettebb infokommunikációs rendszere a MIB3 található, ami nemcsak gyorsabb, hanem a kezelése is egyszerűbb.

A Scala erőforráskínálatában három motor szerepel 1,0 illetve 1,5 literes benzines, valamint egy 1,6 literes dízelaggregát. A kisebbik hatfokozatú sebességváltóval 115, a nagyobb hétsebességes DSG-vel 150 lóerő. A gázolajosak pedig 115 lóerőt abszolválnak. Az autó mindemellett új futóműrendszert is kapott, megerősítése révén a gyengébb minőségű utakon is komfortos menetteljesítményt nyújt, de a vérmesebb vezetők is egy gombnyomásnyi távolságban vannak a sportosabb futóműkarakterszitkától. A sportfutómű-szabályzás (Sport Chassis Control) gombnyomásra kétféle futóműbeállítás között váltó technikát kínál. A rendszer a korábban említett egyenetlenebb útburkolatnál 12 mm nagyobb magasság, míg a sportosabb verzióban 15 mm-es ültetést tesz lehetővé.

A bemutató részeként egy rövid tesztutat is tehettünk. Az 1.5 verziót próbálhattam hétsebességes DSG váltóval. Szokták volt mondani, hogy a külső megfog a belső megtart. Ez mondás most teljesen megállta a helyét. Remek úttartás, elasztikus könnyű kezelhetőség volt tapasztalható a rapid randin, és nem utolsó sorban mindezt rendkívül csendes üzemmódban.

A Scala alapváltozata 5,5 millió forinttól indul.

A Scala testvérmodellje a Kamiq a bemutatón csak körbejárható volt forgalmazása az információk szerint csak ősszel kezdődik. A Kamiq a Scala crossover változata, ezzel a márka tulajdonképpen teljessé tette a SUV palettáját. Noha több ízben testvérmodellként aposztrofáltam, a formai jegyeiben természetesen eltér a Scalatól. Kontúrja a kategóriájára jellemző magas üléspozícióval és rövid túlnyúlásokkal bír. Ami a rokonságot illeti, az leginkább a kasztni alatt lévő technológiára az utastérre a felszereltségi szintekre, valamint az infokommunikációs rendszerre igaz.

A tervek szerint az autó augusztustól rendlehető majd és októberben érkeznek meg az első darabok.

Az újdonságok szürke eminenciásaként legkevesebb szó a Superb-ről esett. Ránézésére valóban alig-alig akad eltérés a ráncfelvarrás után. Nem csoda, hiszen a csehek nagyon eltalálták az autó dizájnját. A mostani változtatások leginkább a frontrész rajzolatát érintették, ahol a korábbiakhoz képes vastagabbak a fekete betétek, és minimálisan a lámpák is változtak. Az újdonságok inkább a technológiákban érhetők tetten.

Ebben is az, hogy a Superb kínálatában megjelenik a hibrid hajtás. Hajtáslánc a Passatból már ismert 1.4 literes 156 lóerős TSI benzines erőforrásból és egy 115 lóerős elektromos motorból áll, melyek összteljesítménye 218 lóerő. Az akkumulátorcsomagja pedig tisztán elektromosan 55 kilométer megtételét teszi lehetővé.

További újdonság, hogy Superb Scout színrelépésével a SuperB-nek is lesz terep-kombi változata.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....