halálos baleset

Három ember halálát okozó drogos sofőr ellen emelt vádat az ügyészség

2016.08.26.

Több ember halálát okozó, bódult állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat egy hevesi férfival szemben az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei főügyész az MTI-t.

Szalóki Zoltán közleményében felidézte: a vádlott 2015 novemberében egy este Gyöngyösön a személygépkocsijával két utast szállított, előtte azonban kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülő szert fogyasztott. Ezektől bódult állapotba került, óránkénti 95-110 kilométeres sebességgel hajtva az egyik útkanyarulatban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol járműve nekiütközött a szemből érkező személygépkocsinak.

A baleset következtében a vétlen jármű sofőrje a helyszínen, két utasa a kórházba szállítás után meghalt. A harmadik utas életveszélyes sérüléseket szenvedett, esetében a maradandó fogyatékosság kialakulása sem zárható ki.

A baleset után a vádlott kiszállt a járművéből és könnyebben megsebesült két utasával együtt egy közeli büféhez ment ásványvizet vásárolni. A vétlen autó sérültjeinek meg sem próbált segíteni, oda sem ment hozzájuk.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a házi őrizetben lévő vádlottat a bíróság ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre és határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....