Volvo

Háromhengeres motoron dolgozik a Volvo

2014.12.14.

A svéd gyártó az 1,5 literes benzines erőforrás gyártását 2017-ben fogja elkezdeni.

A Volvo moduláris felépítésű Drive-E motorjai eddig kivétel nélkül négyhengeres, kétliteres motorok voltak, de hamarosan az egy hengerrel kevesebbel rendelkező, 1,5 literes erőforrások is megjelennek majd a kínálatban. A kisebb motoroknak kulcsszerepe lesz abban, hogy a svéd gyártó 2020-ra le tudja majd szorítani a szén-dioxid kibocsátási flottaátlagát 95 g/km alá hibridek nélkül is.

Az új motorcsaládot a cég kisebb modelljeiben fogják elsősorban használni, de az S60/V60 sorozatba is bekerülnek majd. első-és összkerékhajtással, kézi és automataváltóval, valamint hibrid rendszerrel kombinálva. Nem kell félni attól, hogy a 1,5 literes lökettérfogat kevés lesz a középkategóriás modellekbe, mivel akár 180 lóerőt is ki tudnak majd hozni belőle. Mindössze 48 hétre volt szükség ahhoz, hogy az igazgatótanács jóváhagyása után elkezdjék a frissen kifejlesztett háromhengeres tesztelését, ami nagyon rövid fejlesztési idő. A Volvo elárulta, hogy még további 24 hónap szükség ahhoz, hogy gyártásba kerülhessen.

„Sokat tanultunk a négyhengeres Drive-E motorok fejlesztésénél, és hasznosítottuk ezt a tudást a nagyon jól reagáló, kompakt méretű, prémium minőségű háromhengeres motorjainknál” – nyilatkozta Michael Fleiss, a Volvo motorfejlesztésért felelős főnöke.”Ennek a motornak nagyon jónak kell lennie a vibrációk, rezgések és nyersesség szempontjából (NVH). A Volvo egy luxusmárka, nem ronthatjuk le a hírünket azzal, hogy ronda hangú motort használunk” – tette hozzá. Pontosan ebből a megfontolásból mondtak le arról, hogy a háromhengeresből dízelmotort is készítsenek, mivel annál többet vesztettek volna a motorhangon, mint amit nyertek volna a fogyasztáson a kétliteres, négyhengeres Drive-E dízelhez képest. Az új háromhengeres egy gyártósoron készül majd a Svédországban és Kínában a már bemutatott négyhengeres Drive-E motorokkal, azokhoz hasonlóan teljesíteni tudják majd az Euro7-es előírásokat is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....