gumiabroncs

Havi 300 tonna elkopott autógumi – tudta mi történik a begyűjtés után?

2016.05.27.

Több mint 300 tonna elkoptatott, elhasznált gumiabroncsot gyűjtött be az elmúlt hetekben telephelyeiről és partnereitől az Abroncs Kereskedőház Kft. Mint Kovács László üzletfejlesztési igazgató elmondta: havonta nagyjából ekkora mennyiségről szeretnének gondoskodni. A leselejtezett autógumikat feldolgozó cégekhez szállítják, ahol megsemmisítik, vagy újrahasznosítják őket. Utóbbi esetben gyakori felhasználási mód, hogy útépítéséken használt gumiőrlemény formájában hasznosulnak az abroncsok.

Magyarországon hivatalos adatok szerint évente mintegy 2,5 millió személyautó gumiabroncsot értékesítenek. Ehhez hozzájön néhány nagykereskedő cég saját importja és a mezőgazdaságban, teherszállításban eladott mennyiség is, így a becslések szerint körülbelül 3 millió abroncs begyűjtéséről kell gondoskodni évente. Egy új személyabroncs esetében például a profilmélység 6-12 milliméter között van, az előírások szerint legfeljebb 1,6 milliméter mélységig lehet használni, ez alatt már nem szabad használni, mert rendkívül balesetveszélyes. Ennek ellenőrzésére a mai modern abroncsokon egyébként már kopásjelzők is találhatóak.

Mint Kovács László, az Abroncs Kereskedőház Kft. üzletfejlesztési igazgatója elmondta: a cég az idei évben együttműködési megállapodást kötött több hulladékbegyűjtést és hasznosítást végző társasággal annak érdekében, hogy hatékonyabban tudja segíteni a partnereinél időről-időre felgyülemlő selejt abroncsok elszállítását. Az erről szóló felhívást a vállalat több mint 2000 viszonteladója kapta meg, akiktől ezekben a hetekben összesen 300 ezer kilogramm elhasznált gumiabroncsot gyűjtöttek be, s a tervek szerint havonta folytatódnak a gyűjtések.

„A leselejtezett gumiabroncsoknak jelenleg kétféle felhasználási módja van: az egyik energiatermelés különféle hőerőművekben, vagy pirolízises eljárással. A másik az abroncsok feldarabolása és újrahasznosítása. A cégünk szervezésében folyamatosan összegyűjtött hulladék fele-fele részben így semmisül meg. Feldarabolás esetében alkotóelemeire – acél, szövet és gumi - választják szét az abroncsokat és elkülönítetten hasznosítják azokat. Jellemzően különféle gumiipari termékek - gumitégla, gumilapok, utak aljzatai – készülnek belőlük, vagy finomított őrleményként útépítési alapanyagként értékesítik. A hasznosítás leginkább ismert példáit magunk is láthatjuk, csak esetleg nem gondolunk rájuk, hogy miből is készült. Ilyenek a gumialapú sportpálya burkolatok, játszótéri gumilapok, a futópályák rugalmasságát biztosító burkolati elemek, de a közlekedésben is helyet kapnak ezek az őrlemények, illetve gumibakok.”

 

Mint Penziás Gábor tulajdonos-ügyvezető kifejtette: a gumiabroncs piacon meghatározó Abroncs Kereskedőház Kft. elkötelezett a környezettudatos tevékenység, s a környezetre eső terhelés csökkentése iránt. Ezért kiemelten fontosnak tartják, hogy az elkopott, soha le nem bomló gumiabroncsok ne erdőkben, vagy éppen lakótelepek zöld övezetein végezzék, hanem legális csatornákon begyűjtsék őket és nyomon követhetően minél nagyobb arányban hasznosuljanak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....