DTM

Hazai pályán az Audi Sport a DTM-ben

2016.06.23.

Le Mans 24 órás versenyét követően a következő hétvégén (június 25-26.) már ismét minden a DTM körül forog az Audi Sport háza táján, a program pedig a szezon csúcspontja Nürnbergben, a Norisringen.

Az idény egyetlen városi futamán hazai pályán játszik az Audi Sport. „Ezért jövünk mindig szívesen ide, s természetesen a különleges hangulat miatt” – mondta Dieter Gass, az Audi Sport DTM-igazgatója. „Annál fájdalmasabb számunkra, hogy már jó ideje nem tudtunk nyerni a Norisringen. A sok Audi-rajongó, akik az idén is eljönnek Nürnbergbe, mindenesetre megérdemlik, hogy végre Audi-győzelmet lássanak – még ha, mint mindig, különösen nehéz is lesz.“

Az Audi-pilóták legutóbbi diadala a Dutzendteich és a labdarúgó-stadion között húzódó, 2,3 kilométeres városi pályán immár 14 esztendővel ezelőttre datálódik, a francia Laurent Aiello ugyanis kompakt Audi TT versenygépével 2002-ben „csípte el” a célegyenesbe vezető kanyarban Bernd Schneidert, a Mercedes-Benz pilótáját, s nyerte meg a futamot.

„Ez az a verseny, amit nagyon szeretnék megnyerni” – nyilatkozta Mattias Ekström. „Egyszer már elsőként értem ugyan célba, de nem tarthattam meg a serleget. Az idén ismét megpróbálom elhódítani, de ezúttal is nagyon szoros versenyre számítok.”

Ekström már sok kemény küzdelmet ért meg Nürnbergben, ám „A Norisring királya” mégis valaki más: Jamie Green eddig összesen négy diadalt ünnepelhetett Nürnbergben, ahol már az Audi színeiben is a dobogóra állhatott. Green azonban nem csupán ezért kedveli e városi pályát. „Ha izgalmas versenyről és kemény előzésekről van szó, a Norisring kétségkívül a legjobb pálya” – véli a brit pilóta. „Ez már az állítható DRS szárnyak előtt is érvényes volt, most pedig még inkább igaz. A pálya elsősorban a fékezésekről, a lassú kanyarokról és a kisebb leszorító erőről szól, mégpedig úgy, ahogyan a DTM-re egyébként nem jellemző. Mivel csak egyenesekből és különösen lassú kanyarokból áll, a Norisringen jobban megközelíthető az elöl haladó autó, így a párharcok is keményebbek és izgalmasabbak, mint a DTM bármely más pályáján. A szurkolók sokasága teremtette hangulat garantáltan gondoskodik a libabőrről, különösen nekünk, az Audi pilótáinak.”

Előrejelzésekbe aligha mer bocsátkozni bárki is a DTM idei szezonjára, az első hat futam ugyanis hat különböző győztest hozott, de az első rajthelyeken is hat pilóta osztozott. A tabella első és hatodik helyezettjét mindössze 15 pont választja el egymástól, s Mattias Ekström (46 pont), Jamie Green (45 pont) és Edoardo Mortara (44 pont) egyaránt az első hat tagja.

2015-ben a Norisring teljes mezőnye 0,625 másodpercen belüli különbséggel zárta a vasárnapi időmérőt. „Az idén még szorosabb a DTM mezőnye, az eredmények pedig aligha jósolhatók” – hangsúlyozta Dieter Gass. „Nem lepne meg, ha az idén mindenki fél másodpercen belüli eltéréssel teljesítene. Egyértelmű, hogy a Norisringen mindenekelőtt a fékeknek és hűtésüknek kell rendben lennie – s természetesen a végsebességnek.”

Jegyek a DTM egyetlen városi futamára: www.audi-motorsport.com

Az ARD mindkét futamot élőben közvetíti „egyes” csatornáján (szombaton 13:00, vasárnap 12:45 órától). Az Audi Sport TT Cup szintén két futamot rendez a Norisringen, amelyek a SPORT1+ programján és a www.audimedia.tv oldalon követhetők élőben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....