Skoda

Heteken belül megkezdi működését a Skoda algériai gyára

2017.06.14.

- A Volkswagen-csoporthoz tartozó Skoda hamarosan megnyitja első afrikai gyárát, néhány héten belül megkezdődhetnek a munkálatok az algériai Relizane városában található Skoda-üzemben - jelentette szerdán a cseh Mlada fronta Dnes napilap online kiadása.

Az új gyár helyszíne, az algériai Relizane városa 220 kilométerre található Algírtól, Algéria fővárosától. A világ egyik legrégebbi autógyártójánál 1905-ben hagyta el az első gépjármű Mladá Boleslav gyárát, amelyet több millió másik követett a cég több mint százéves történelme során. A székhely és a technológiai fejlesztési részleg maradt a gyártó szülővárosában, azonban a gyártás már más országokban történik. A második világháború előtt két új üzem jött létre Csehországban: Kvasinyban és Vrchlabíban.



Az utóbbi években pedig a gyártás már Kínában, Indiában és Oroszországban is elkezdődött. A Skoda Citigo járműveket pedig a Volkswagen konszern pozsonyi üzemében gyártják. A vállalat indoklása szerint az algériai gyár nyitásának célja, hogy a most még viszonylag kicsi, de feltörekvő afrikai piacon időben megjelenjenek a Skoda helyben gyártott járművei, így a vállalat a behozatali vámok fizetése alól is mentesülhet. Az új algériai gyárat a Volkswagen és a helyi Sovac cég közös vállalata működteti. Napi 100 jármű gyártása a cél, a Skoda Octavia modelljén kívül a Volkswagen-csoport egyéb modelljeinek, VW Golf, VW Caddy és Seat Ibiza gyártása is tervben van.

A Skoda tavaly több mint 1,3 millió autót gyártott, amely új rekordot jelent. Tavaly a Skoda világszerte 1 127 700 személygépkocsit adott el, immár harmadik éve átlépve az egymilliós küszöböt. Nem a Skoda az egyetlen konszern, amely észak-afrikai gyártásba kezd: múlt héten jelentette be a Renault, hogy a Marokkóban gyártott modelljeiből átlépte az egymilliós küszöböt a külföldre exportált járművek száma.



A Renault Group 2007-ben nyitotta meg casablancai üzemét, majd 5 évvel később megkezdte második, tangieri marokkói gyára működtetését. A két üzem 95, illetve 70 százalékban külföldi piacra gyárt. A Renault marokkói üzemeiből nemcsak járműveket, hanem alkatrészeket is exportál romániai, argentínai, brazíliai és kolumbiai gyáraiba. Jelenleg minden tizedik Renault Marokkóban készül, a járműveket a világ 73 országában értékesíti a vállalat.

A tangieri üzemben tavaly összesen 345 ezer járművet gyártottak a 2015-ös 229 ezer után. A Renault marokkói sikerein felbuzdulva a PSA Peugeot Citroen is gyár létesítésébe kezdett a marokkói Kenitra városában, a gyártás várhatóan 2019-ben indulhat. A The North Africa Post értesülései szerint a járműipar eddig már mintegy 100 ezer munkahelyet teremtett Marokkóban, és 2020-ig további 90 ezer új állást biztosíthat az észak-afrikai országnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....