baleset elkerülés

Hétköznapi pengevátlások

2019.10.31.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly indította el „Biztonságunk az Ön kezében van!” kampányát, melyben a munkaterületeken dolgozó szakemberek védelmére hívják fel a figyelmet. A közútkezelő nemrégiben készült belső felmérése alapján nincs könnyű dolga a társaságnál dolgozó munkatársaknak, akiket sok esetben nemcsak verbálisan, hanem fizikailag is bántottak már munkavégzés közben az autósok.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 94 mérnökségének munkatársai között készített reprezentatív felmérést. Az 1480 szakember által kitöltött felmérés adatai alapján a társaság az ősz folyamán tovább folytatja „Biztonságunk az Ön kezében van!” kampányát. Az idei kampány május végén indult, melyben arra hívták fel a figyelmet, hogy 2000 óta 17 közutas szakember vesztette életét figyelmetlen autósok miatt munkaterületen, az autópályákon pedig szinte hetente éri baleset az ott dolgozókat. A nemrégiben készült belső felmérés szerint:

A mérnökségi dolgozók 80 százaléka véli úgy, hogy a munkaterületek mellett elhaladó 10 autós közül maximum 2 sofőr tartja be az ideiglenes sebességkorlátozást.

A közutas szakemberek 88 százalékát, vagyis a felmérésben részt vevő, több mint 1300 munkást sértegették már szóban. A türelmetlen autósok rendszerint trágár kifejezésekkel illetik őket.

A válaszokból kiderül, hogy az úton dolgozó közutasok több mint 20 százalékát dobálták már meg autókból, többek között paradicsommal, sörös dobozzal és műanyag flakonnal is.

Minden harmadik közutast ledudáltak már munkavégzés közben.

A társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy a munkatársai számára balesetveszélyes helyzetek kialakulási lehetőségét minimalizálja, míg a közlekedők a lehetőségekhez mérten optimálisan érjék el úti céljukat. A terelések kiépítését újratervezték, az előjelzéseket meghosszabbították úgy, hogy a tényleges munkavégzéstől távolabb kezdődjön a korlátozás. Így, bár nagyobb területet zárnak le, de ezzel nagymértékben tudják munkatársaikat védeni, ugyanis a legtöbb baleset a munkaterület kezdeténél történik. További cél, hogy a kézi erővel végezhető terelés kiépítési munkafázisok munkagép, energiaelnyelő berendezés fedezetében történjenek (melyekből évente több tucatot törnek össze autósok). Folyamatosan gondoskodnak további forgalomtechnikai berendezések beszerzéséről is, illetve biztosítják minden esetben a szakemberek számára a kollektív és egyéni védőeszközöket és a munkaszervezéseknél is kiemelt figyelmet kap a kollégák biztonsága.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....