közlekedés

Hétvégi közlekedési prognózis

2017.08.11.

A 2017. augusztus 11. és 2017. augusztus 13. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken eleinte marad a napos idő, majd egyre több gomolyfelhő lesz az égen és délutántól egyre többfelé alakul ki zápor. Estig a déli, délkeleti, estétől az északnyugati szél erősödik meg. Nyugaton viharossá fokozódhat a légmozgás, egyelőre marad a meleg délután 30-37 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombaton hajnalban és reggel szórványosan, napközben inkább már csak keleten fordul elő zápor, zivatar. A szél nagy területen viharossá fokozódhat, hidegfront érkezik. Délután már csak 22-28 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap napközben fokozatosan csökken a felhőzet, inkább csak reggel fordul elő csapadék. Napközben gyengül az eleinte még viharos szél, 25 fok körüli értékeket mérhetünk. (www.koponyeg.hu)

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

M1

·         folyamatos munkavégzés: a 156+700-160+550 kilométerszelvényben a jobb pályatesten ellenőrző állomás építése miatt sávelhúzás lesz jobbra és a H2 sáv zárására kerül sor (belső sávszélesség 3,00 m, külső sávszélesség 3,70 m) kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

·         folyamatos munkavégzés: a 160+600-158+300 kilométerszelvényben a bal pályatesten ellenőrző állomás építése miatt sávelhúzás lesz balra és a leállósáv zárására kerül sor (belső sávszélesség 2,75 m, külső sávszélesség 3,75 m) kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

M3

·         2017. augusztus 10-től 2017. augusztus 11-ig a 148,7-148,4 km szelvényben a bal pályatesten a haladósáv zárására kerül sor nagyfelületű burkolatjavítás miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

M7

·         2017. augusztus 7-től 2017.augusztus 13-ig a 18+000-60+000 km szelvényben a jobb pálya H2, a bal pálya H3 sáv zárására kerül sor sövényvágás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett 2017. augusztus 7-től 2017. augusztus 13-ig naponta 05.00-17.00 óráig. Torlódás várható! Nagyobb torlódás esetén a géplánc kiáll a munkavégzésből a torlódás megszüntetése érdekében;

M0

·         2017. augusztus 7-től 2017. augusztus 31-ig a 90459 ág 0+000-0+270 km szelvényben a csomóponti ág teljes zárásra kerül sor betontábla csere miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is);

4-es főút

·         2017. augusztus 7-től 2017. augusztus 31-ig a 90477 ág 0+275-0+1321 km szelvényben a csomóponti ág teljes zárásra kerül sor betontábla csere miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is);

4-es főút

·         2017. augusztus 7-től 2017.augusztus 31-ig a 90483 ág 0+000-0+217 km szelvényben a csomóponti ág teljes zárásra kerül sor betontábla csere miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is);

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2017. augusztus 12. (szombat) 15 órától augusztus 13. (vasárnap) 22 óráig tart.

A külföldről hazatérő nehéz tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig „elgurulhatnak”, júliusban és augusztusban kamionstop ideje alatt is.

Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

 A határforgalom 2017. augusztus 11. és 2017. augusztus 17. között várhatóan az alábbiak szerint alakul.

Az egyes napokon várható magas nappali hőmérséklet miatt az utazóknak javasoljuk, hogy tekintettel az esetleges várakozásokra is rendelkezzenek elegendő mennyiségű folyadékkal, élelemmel.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http.//www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

A horvát és a görög tengerpartra utazók, illetve a hazautazó és a nagy számban visszautazó vendégmunkások egyidejű megjelenése Magyarország schengeni külső határain elsősorban a személyforgalomban idézhet elő várakozást a közúti határátkelőhelyeken. Kilépő irányban péntektől vasárnap hajnalig növekszik meg a forgalom, míg péntek estétől vasárnap estig erős belépő forgalommal kell majd számolni, minden viszonylatban.

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé eseti jelleggel torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-90 percet is meghaladhatja.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

Zala megye

Hétköznapokon a személyforgalomban nem számolunk várakozások kialakulásával. Letenye autópálya határátkelőhelyen péntek késő délutántól kilépő irányban várható a forgalom élénkülése. Szombaton délelőtt kilépő, délután belépő, vasárnap belépő irányban alakulhat ki intenzívebb forgalom, amely 30-60 perces várakozást eredményezhet. A buszforgalomban szintén a hétvégén várható forgalomélénkülés, amely időszakonként maximum 30-60 perces várakozás kialakulásával járhat.

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Baranya megye

Baranya megye közúti határátkelőhelyein (elsősorban Udvar Közúti Határátkelőhelyen) a hétvégén péntek szombat kilépő, illetve vasárnap belépő irányban várakozás kialakulásával számolunk, tekintettel a Nyugat-Európából haza- és visszautazó nagyszámú nyugat-balkáni, (többségében bosnyák) vendégmunkásra.

Bács-Kiskun megye

A megye közúti határátkelőhelyein, a hétvégén intenzív kilépő személyforgalommal számolunk, elsősorban péntek délutántól szombat délig. A megnövekedett forgalom miatt esetenként várakozás alakulhat ki a személyforgalomban, amelynek mértéke a személyforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen elérheti a 30-190, Hercegszántó közúti határátkelőhelyen a 30-60 percet. Szombaton és vasárnap számolni kell a belépő buszok számának emelkedésével, ami esetenként 30-120 perces várakozást eredményezhet Tompa közúti határátkelőhelyen. Tompa közúti határátkelőhelyen, pénteken és szombaton reggel a kilépő teherforgalomban is kialakulhat várakozás.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen pénteken és szombaton a kilépő irányban a buszok és a személygépjárművek tekintetében 30-180 perces, míg tehergépjárművek esetében akár 180 perces várakozás kialakulásával számolunk. Szombat délutántól és vasárnap egész nap a belépő irányban a buszoknál 180 perc, míg a személyforgalmi sávon 30-180 perc várakozás kialakulásával számolunk. A tehergépjárművek esetében akár 60-180 perc várakozás is kialakulhat ki– és belépő irányban.

Röszke és Ásotthalom közúti határátkelőhelyen 30-60 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban, illetve a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban a pénteki és a szombati napon 60-180 perc várakozási idővel lehet számolni, míg belépő irányban pénteken és szombaton, illetve a kamionstopot követően a jövő héten hétfőig 180 percet meghaladó várakozás is kialakulhat. A személyforgalomban kilépő irányban a pénteki és a szombati, valamint a vasárnapi napon 30-90 perc várakozás alakulhat ki, illetve belépő irányban pénteken, szombaton, valamint csütörtökön 30-120 perc várakozás kialakulásával számolunk. A fentieken túl a szombati napon belépő irányban az autóbuszok tekintetében 30-60 perc várakozás is kialakulhat. A Nagylak Közúti Határátkelőhelyen a forgalom intenzitása megerősödhet az autópálya határátkelőhelyen kialakult várakozás miatt. Ebben az esetben, a személyforgalomban a fentebb jelzett napokon elsősorban belépő, esetenként kilépő irányban is előfordulhat 30-60 perc várakozás.

Kiszombor közúti határátkelőhelyen a hét utolsó munkanapján kilépő irányban az átutazó vendégmunkások, valamint szombaton és vasárnap a reggeli időszakban a fürdő látogatók megjelenése okozhat forgalomtorlódást, mind kilépő, mind belépő irányban maximum 60 perc várakozás kialakulásával számolunk. A buszok tekintetében a hétvégi időszakra tevődik a forgalom nagy része és 30-60 perc várakozás alakulhat ki eseti jelleggel elsősorban belépő irányban.

Tiszasziget közúti határátkelőhelyen 30-60 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

Békés megye

Békés megye közúti határátkelőhelyein jelentősebb forgalomnövekedéssel, illetve várakozás kialakulásával nem számolunk, azonban hétvégén a reggeli időszakban belépő irányban, a kora esti órákban pedig kilépő irányban megemelkedhet a személyforgalom a Magyarországra érkező román állampolgárok utazása miatt.

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen augusztus 12-én 14 óra és 20 óra között 120 perc várakozás alakulhat ki a kilépő, illetve 8 óra és 5 óra között 60 perc várakozás a belépő tehergépjárművek tekintetében. A tehergépjárművek esetében augusztus 13-án 23 órától augusztus 14-én 22 óráig a kilépő irányban 120 perc várakozás kialakulásával számolunk.

A személygépjárművek tekintetében augusztus 12-én és 13-án 8 óra és 20 óra között ki– és belépő irányban is 30 perc várakozással lehet számolni.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében a hétvégén kilépő irányban 60-180 perc, belépő irányban 30-120 perc várakozással kialakulásával lehet számolni. A teherforgalom tekintetében a várakozás kilépő irányban elérheti, illetve meghaladhatja a 60-180 percet.

Tiszabecs és Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében a hétvégén kilépő irányban 60-120, belépő irányban 30 perc, esetenként 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

Barabás (zárás 19 óra), Lónya (zárás 16 óra) közúti határátkelőhelyen a nap bármely időszakában kialakulhat várakozás, melynek mértéke a zárást megelőző időszakban elsősorban kilépő irányban esetenként elérheti a 60-120 percet. A várakozások elkerülése érdekében javasoljuk, hogy kilépő forgalom esetén a zárást megelőző 30. perctől a Lónya közúti határátkelőhely helyett válasszák a Barabási közúti határátkelőhelyet. Javasoljuk továbbá, hogy a zárást megelőző 30. perctől a Barabás közúti határátkelőhely helyett válasszák a 24 órás nyitva tartású Beregsurányi közúti határátkelőhelyet.

Vállaj és Csengersima közúti határátkelőhelyen a hétvégi időszakban, valamint a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 15-60 perc, a kora délutáni-kora esti órákban pedig kilépő irányban 30-60 perc várakozás kialakulásával számolunk, a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt (fürdőturizmus). Csengersima közúti határátkelőhelyen forgalmát tovább növelheti vasárnap és hétfőn kilépő vendégmunkások utazása, ami a nap bármely időpontjába, akár 60 perc várakozást is okozhat. 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

Forrás: 
Police.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.08.20
A jó hangulatú statikus versenynapok és a hétközi kánikula után az időjárás kissé megviccelte a....
2017.08.20
A Magna Steyr Thondorf-ban levő gyárában készül 2018-tól a BMW Z4 - írja a Kleine Zeitung. ..
2017.08.20
Michel Roman Franciországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2017.08.20
Augusztus vége felé járva érkezik el országunk egyik legfontosabb ünnepe, az államalapítás....
2017.08.20
Az M-Sport észt versenyzője jó úton van első aszfaltos győzelme felé, a vb-pontversenyben vezető....
2017.08.20
A megnövekedett forgalom miatt torlódnak a személygépjárművek a hegyeshalmi határátlépési pont....
2017.08.20
Az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé a fővárosi légi parádé tervezett eseményeinek teljes....
2017.08.20
Elhagyja a Maseratit Jörg Ross, a jövőben az Aston Martin motorfejlesztésért felelős vezetője lesz....
2017.08.20
Egy néhány hetes kisgyerekkel kaptak sorozatlopáson egy magyar párt Ausztriában. A bűnesetek....
2017.08.20
Testvére véletlenül becsukta a nyitott ajtót, az autóban ülő öccse pedig a forró autóban rekedt. A....