Mercedes

Hivatalos képen a Mercedes hipersportautója

2017.01.13.

A Las Vegas-i CES-en adtak ízelítőt az F1-es technikájú csúcsmodellből.

A Mercedes-AMG első hipersportautójáról már sok pletykát lehetett hallani, de hivatalos kép most először jelent meg róla. A Las Vegasi Elektronikai Vásáron, a Mercedes prezentációján jelent meg az a grafika a falon, amely az autót mutatja hátulnézetből. A mellette olvasható felirat jelentése: „a vezetési élmény mércéjét alkotjuk meg”.

A képből annyi derül ki, hogy a kocsi középmotoros (a hűtőnyílások utalnak erre), és, hogy a karosszéria leginkább a Le Mans-i versenyautókéra hasonlít a buborék kabinnal és a hátsó vezetőszárnnyal. Nagyon szélesnek, ami a hipersportkocsik között általános.

A még ismeretlen nevű kocsiban a Forma-1-es világbajnok versenyautó hibrid hajtáslánca dolgozik majd némileg átalakítva az utcai használat követelményeihez. Az 1,6-os V6-os turbómotor a villanymotorokkal együtt állítólag 1000 lóerős lesz.

Nagyon kis sorozatban, 200-300 darab közötti példányszámban fog készülni az autó, a vételár állítólag eléri majd a 4 millió eurót (1,2 milliárd forint). Egyetlen komoly vetélytársa az Aston Martin AM-RB 001 lesz, az a hipersportkocsi, amit az Aston Martin a Red Bull Forma-1-es csapatával közösen készít, és amelynek tervezője Adrian Newey.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..