e-autó

Hollandok az e-piacok élbolyában

2017.12.31.

A holland autópiac a darabszámokat tekintve nem tartozik a legnagyobbak közé, de a kis nyugat-európai ország az elektromos járművek forgalmazásában már felsorakozott az élenjárók csoportjához: Kína, USA, Japán, és Norvégia után az ötödik helyen áll az értékesített e-autók ranglistáján – írja a helyi Financieele Dagblad szaklapra hivatkozva a Dutch News. 

Egész mostanáig a holland e-autópiac jelentéktelen volt, ám az eladások az elmúlt hónapokban ugrásszerűen növekedésnek indultak, az idei darabszám már jóval meghaladta a 100 ezret. Az autószektor szervezeteinek bevonásával kidolgozott kormányprogram azzal számol, hogy 2025-ben az újautó-eladások fele már elektromos és hibrid hajtásláncú négykerekű lesz szemben a 2016-évi 6,4 százalékos részesedéssel.

Az európai csúcstartó Norvégia már most 33 százalékos részarányt mondhat magáénak. Világméretekben az e-autók mindössze a forgalom 0,2 százalékát képviselik, de a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint is úgy látja, hogy a helyzet gyorsan változik. 2016-ban a világ országutjain már 2 millió elektromos és plug in hibrid modell közlekedett, ami 60 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez viszonyítva. Öt évvel ezelőtt gyakorlatilag még nem is létezett ilyen piac.

Az IEA megjegyzi, hogy a piacbővülést alapvetően a környezetpolitikák serkentik. Tíz ország, köztük Kína, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, USA kormánya Electric Vehicle Initiative (elektromosjármű-kezdeményezés) néven közös programot hirdetett, azzal a célkitűzéssel, hogy a villanyos hajtású közúti járművek részaránya 2030-ra elérje a 30 százalékot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....