ikarus

Idén is megrendezték a nagy reptéri Ikarus fotózást

2018.12.30.

Négy korszak, hat emblematikus autóbusz, Malév színekben. December 29-én ismét bemutatkoztak és egész napos programra vitték a rajongókat a legendás járművek. A „Faros” Ikarus 55-ös, két Malév Air Tours Ikarus 250-es, az Ikarus-DAF 350-es, a csuklós 280-as, és az Ikarus-Scania 396-os látványos konvojban haladt végig Budapest belvárosán, aztán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felé vették az irányt.

Karácsony és Szilveszter között ismét összeálltak a Malév-festésű Ikarus autóbuszok, a Légiközlekedési Kulturális Központ pedig – akárcsak tavaly – 2018-ban is meghirdette a „Nagy Reptéri Ikarus Fotózást” együttműködésben a BKV Zrt-vel.

Ezen a napon mutatkozott be hivatalosan a Malév autóbuszflotta két új tagja. Az egyik az Ikarus-Scania 396-os, mely 30 évvel ezelőtt állt szolgálatba a légitársaságnál. Ezt az autóbuszt az elmúlt hónapokban a BKV Zrt. és az LKK közös projekt keretében újította fel. 

 

A másik egy Ikarus 250-es, melynek rekonstrukciója idén Kecskeméten zajlott és a Zsótér László grafikusművész által tervezett, jellegzetes fehér-zöld-kék fényezést kapta.

 

MTI/Máthé Zoltán

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....