Carlos Tavares

Így látja Carlos Tavares a dízel és az autóipar jövőjét

2019.11.29.

Ha van az autóiparnak igazi rocksztárja 2019-ben, az minden bizonnyal Carlos Tavares. Miután elhagyta a Renault-Nissan csoportot, a menedzsernek mindössze 5 év kellett ahhoz, hogy a vergődő, a csőd szélén táncoló PSA konszernből a a legjövedelmezőbb autógyártóját varázsolja. Tavares ritkán ad interjút, de az utóbbi időben néhányszor válaszolt a sajtó kérdéseire, ezek alapján pedig igyekszünk összerakni, hogyan is látja az autóipar helyzetét valaki, akinek a véleménye mindenki számára fontos.

A PSA csoport – gyakorlatilag az összes többi gyártóhoz hasonlóan – elkezdett plug-in hybrid és teljesen elektromos autókat gyártani. A többiek ezzel egyetemben a töltőinfrastuktúra fejlesztésben is aktív szerepet vállalnak, a PSA konszern azonban nem telepít töltőállomásokat. Tavares ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ahogy utakat és benzinkutakat sem épít a konszern, úgy a töltőállomások fejlesztésében sem érzi magát illetékesnek, szerinte az az önkormányzatok, kormányok feladata. Érdekes törésvonal mutatkozik itt meg a francia és a német autóipar között, ugyanis utóbbi esetében az állam és a gyártók közösen építik az elektromos mobilitáshoz szükséges infrastruktúrát, Angela Merkel pedig többször is elmondta, hogy el is várja  a gyártók közreműködését.

Számos gyártó, például a Volkswagen-csoport márkái, a Ford vagy a Hyundai kezdett mild-hibrid autók forgalamazásába. A technológia lényege, hogy egy – jellemzően 48 Voltos – akkumulátort szerelnek az autóba, amely egyszerre biztosít jobb gyorsulást és egyben alacsonyabb fogyasztást. A PSA által forgalmazott modelleket azonban nem kínálják ilyen technológiával, mivel Tavares szerint egyszerűen felesleges. Úgy látja, ez egy régi, valamelyest modernizált technológia, amely bár jól hangzik, sok értelme nincs, ugyanis ha valóban bevezetik a belvárosba való behajtás korlátozását, az alá a belső égésű motorok mellett a mild-hibrid autók is tartozni fognak.

Carlos Tavares határozott véleménnyel van a dízel autók jövőjéről is. Felháborítónak tartja, hogy a politika gyakorlatilag kikiáltotta a dízelmotorok halálát. Szerinte pontosan ezeknek az embereknek kell felelősséget kell vállalniuk azért, hogy a dízelmotorok iránti kereslet csökkenésével az új autók által kibocsátott szén-dioxid mennyisége is növekedett.

Ha valaki, Ő minden bizonnyal tisztában van a tényekkel, meglátása szerint 15-20 százalékkal alacsonyabb egy dízelmotor szén-dioxid kibocsátása, mint egy benzines erőforrásé. Szerinte felelősségre kellene vonni azokat a politikusokat és környezetvédőket, akik bármiféle tájékozódás nélkül kezdtek a dízelmotorral szerelt autók ellen hergelni, ugyanis nagyobb kárt okoztak, mint bármilyen motor okozhatna.

Mindez azért is különösen érdekes, mert az európai autógyártók érdekeit képviselő ACEA elnökségét az utóbbi két évben a PSA csoport látta el. Tavares elmondása szerint azonban hiába próbáltak párbeszédet kezdeményezni, az Európai Uniónál süket fülekre találtak. Mindez sokat elmond az autóipar és a politika jelenlegi kapcsolatáról: az EU számára az autóipari lobbi gyakorlatilag szitokszó lett, a döntéshozók pedig nem merik felvállalni a kockázatot, hogy a sajtó az autóipar emberének kiáltsa ki őket. Így születnek olyan szabályozások és olyan vélemények a politikusok részéről, amelyek teljesen alaptalanok és céljukkal teljesen ellentétes hatást váltanak ki, pont úgy, mint a dízelek elleni hergelés.

Carlos Tavares tehát nem látja a dízel halálát, sőt, egyértelműen kiáll mellette. Márpedig ha az autóipar legjobb menedzserének tartott vállalatvezető így látja, talán érdemes lenne az illetékeseknek is elgondolkozni a dízel erőforrások jövőjéről.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.12.11
A nagy médiafelhajtások közepette minap bemutatott Ford Mustang Mach-E csupán az amerikai autómulti....
2019.12.11
A 90-es évek gyermekeinek mindennapjait tették boldoggá, és most úgy tűnik, készen állnak arra,....
2019.12.11
Santiago Cornejo Argentínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.12.11
A következő esztendőtől érvényes, de már idén decembertől megvásárolható éves e-matricák iránti....
2019.12.11
Egymilliónál is több új terepjárót és városi terepjárót (SUV) állítottak forgalomba az év eleje óta....
2019.12.11
A Herczig Norbert, Ferencz Ramón egység 2020-ban is teljes szezont teljesít majd a rali Európa-....
2019.12.11
Jelentős mérföldkőhöz ért az Útinform: idén ünnepli fennállásának 45. évét a Magyar Közút Nonprofit....
2019.12.11
Sok motoros a műszerfalhoz rögzíti okostelefonját, hogy használni tudja a navigációs....
2019.12.11
Több mint egymilliárd forintos beruházásban, új technológiával fejlesztett ki autó oldalüveget....
2019.12.11
A közösségi autószolgáltató 10 darab új Mercedes-Benz CLA Coupé és 10 darab Mercedes-Benz CLA....