NAV

Illegális motorolaj-kereskedő cégláncolatot számolt fel a NAV

2017.11.08.

- Illegális motorolaj-kereskedő cégláncolatot számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetők csaknem 400 millió forint általános forgalmi adót (áfa) nem vallottak be, illetve nem fizettek be az állami költségvetésbe - mondta Vankó László dandártábornok, az adóhatóság bűnügyi főigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A feketepiaci hálózat Ausztriából szerzett be eredeti motorolajtermékeket, amelyeket belföldi nagykereskedőknek adtak el. Az áfát úgy csalták el, hogy cégláncolatot hoztak létre, amelynek tagjai fiktív számlázással fedezték az ügyletet - ismertette a főigazgató. A NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói szeptember végén Budapesten és öt megyében, összesen 27 helyszínen tartottak házkutatásokat. A négy gyanúsított közül kettő előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság.



Az akció során mintegy 250 millió forint értékben ingatlanokat, gépjárműveket, készpénzt és bankszámlákat foglaltak le, illetve zároltak, jelentős mennyiségű árukészletet is kivontak a bűnszervezet raktárából - mondta Vankó László. A fő gyanúsítottnál hatástalanított gépfegyvert, lőszert és hangtompítót is találtak, ezért a rendőrséget is értesítették. Vankó László elmondta: a feketepiaci céghálózatról információk jutottak el az adóhatósághoz, a jelenleg is folyamatban lévő nyomozás idén januárban kezdődött.

A büntetőeljárás üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult. A NAV bűnügyi főigazgatója hangsúlyozta, egyebek mellett azért is tekintik fontos célnak az adócsalás kiszűrését a gazdaságból, mert úgy látják, hogy a megtisztított ágazatokban a bűnszervezetek helyére jellemzően legális tevékenységet végző vállalkozások juthatnak be.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: adataik szerint a hazai kenőanyagpiac 60-70 ezer tonnára tehető éves szinten, ennek mintegy kétharmadát a szövetség tagvállalatai forgalmazzák Magyarországon. Kiemelte, a becslések szerint a felszámolt céghálózat által lebonyolított ügyletek körülbelül a 10 százalékát jelenthetik a hazai éves gépjárműmotorolaj értékesítésnek, így a feketepiaci szereplők kiiktatásának érezhető hatása lesz a legális piaci szereplők számára. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....