elektromos autó

Ilyen a jövőbeli elektromos autók motorja

2019.03.09.

Az elektromos autók súlycsökkentésében fontos szerepet játszik az elektromotor tömegének mérséklése. A Fraunhofer kutatóintézet kémiai részlege partnerekkel együtt dolgozva megalkotott egy hűtött elektromotor-koncepciót, amely háza immáron készülhet könnyű polimerből.

 

A DEmiL projekt keretén belül direkt hűtésű és így polimer házú elektromotorokat fejlesztenek. A Fraunhofer intézet a Karlsruhe-i műszaki intézettel karöltve kívánja ilyen módon növelni az elektromos autók hatékonyságát.

A motor álló komponensén átáramló áram hőt termel, így a legnagyobb mértékű energiaveszteség itt alakul ki. Az alapfelállás szerint innen egy fémházon keresztül vezetik tovább a hőt a külső hűtőrendszerhez. Az új megoldásnál szorosabb tekercselést alkalmaznak, így több hely jut a közvetlen, integrált hűtőcsatornáknak – vagyis nem szükséges egy komplett fémházat átmelegíteni a hőleadási csatorna eléréséhez. Így stabilabb teljesítményre képesek az elektromotorok. Továbbá, a rotor, vagyis a forgórészt is hűtik az új koncepcióban, itt is már belső hődisszipációt megvalósítva, szintén csökkentve az úgynevezett termikus tehetetlenséget. A megoldás a helykihasználás terén is előrelépéssel ér fel.

Azzal, hogy a keletkezett hő helyben disszipálódik, a külső ház elkészíthető könnyű anyagból, nevezetesen polimerből. Ezek előállítása a komplex geometria hiányában posztprocesszálás nélkül egyszerűbb, mint az alumínium házaké, így nemcsak a tömeg, hanem a költségek terén is van javulás.

A partnercégek karbonszál-erősítésű, hőmérsékletre csekély mértékben érzékeny és az agresszív hűtőfolyadékoknak ellenálló műanyagot választottak. A termoplasztikus műanyagoktól ez a korróziós ellenállóképesség különbözteti meg őket.

Sorozatgyártásra érett megoldás

A polimer házak automatizált fröccsöntési eljárással készíthetők. A prototípusok elkészítéséhez mindössze néhány perce van szükség.

A motorműködés szimulációja közben keletkezett hő 80%-át sikeresen disszipálja az új megoldás, és a kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a folyadékáramlás optimalizálásával a hő megmaradt 20%-át is hatékonyan elvezessék. A rotorösszeszerelési fázisban lévő csapat konstrukciója hamarosan tesztpadra kerül és a validációt is elvégzik rajta.

Forrás: 
www.springerprofessional.de

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....