közösségi közlekedés

Ingyenes lesz a prágai tömegközlekedés a szmogos napokon

2019.02.27.

- Ingyenessé teszik a közösségi közlekedést Prágában az erősen szennyezett levegőjű napokon, az intézkedés már a szmogriadó legalacsonyabb fokozata esetén életbe lép - jelentette be a cseh főváros önkormányzata.

Az ingyenesség minden tömegközlekedési eszközre vonatkozik, ugyanakkor a bérletesek nem kérhetnek visszatérítést a szmogos napokra, amikor amúgy is díjmentesen utazhatnának. Az intézkedés napi 5 millió koronára (62 millió forint) becsült költségét a városi költségvetés tartalékából fedezik. Az önkormányzat szerint a többletköltség előteremtésénél nagyobb gond, hogy a tömegközlekedési eszközök már így is kapacitásuk felső határán működnek.

A szmogriadó hét fokozatának egyikét a Cseh Hidrometeorológiai Intézet mérései alapján rendelik el. Prágában évente átlagosan 5-7 szmogosnak minősített nap van, de ez lehet több, mert tavaly szigorítottak a légszennyezettségi határértékeken. Csehországban a főváros a második legszennyezettebb levegőjű település Ostrava után. Míg az észak-morvaországi városban főleg a gyáripar a felelős ezért, Prágában a szennyezés 80 százaléka a közlekedésből származik. A prágai önkormányzat emellett tervezi a fűtésben a szilárd tüzelőanyagok visszaszorítását is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....