kormánymű

Intelligens jövőbeli kormányművek

2019.05.07.

Amíg az önvezető technológiák kapcsán elsősorban a rengeteg radarra és komoly kapacitású processzorokra asszociálunk legtöbben először, nem szabad megfeledkeznünk a kormányművekről sem, amelyek kialakítása és működtetése szintén nagy átalakulás elé néz. 

Háttér

Az önvezető autók számos érdekes területen hoznak változásokat, ide értve például a lázas fejlesztéseket a szilárdtest vagy éppen a magnézium alapú akkumulátorok világából, de a kormányoszlop nélküli kormányművekéből is: ezeknél már nincsen fizikai kapcsolat a kerék és a volán között. 

Ennek megléte azonban jelenleg kötelező, hiszen a szabályozás kitér a vészhelyzetekre is, amikor a fogasléces kormányműben hiba lép fel, de ilyenkor továbbra is meg kell maradnia a jármű irányíthatóságának. 2021-től azonban várhatóan megváltozik a jogszabályi háttér, amely sokkal nagyobb szabadságot ad az újfajta technológiáknak, beleértve az önvezető funkciókat és a modern kormányzási megoldásokat. 

Szempontok, előnyök

Bontsuk két részre a témát! Először vezessünk még mi magunk, aztán már sofőrből csak utassá avanzsál majd minket a technológia!

A kormányoszlop hiánya kedvezőbb kialakítást tesz lehetővé: nem kell megbontani a tűzfalat, nem kell minek összecsukódnia a baleseteknél, illetve anyagában is lehet spórolni, ha a kormánykerék, mint jeladó jeleit vezetékek továbbítják a rugalmasan elhelyezhető elektromotoroknak, amelyek a kerekek mozgatásáért felelnek. 

A menetstabilizáló elektronika a legújabb modellekben már a helyes irányba való kormánytekerésre ösztökéli kezünket, néha enyhe ellenkormányzás társaságában. De könnyedén lehet, hogy a pilóta reakció nem elég gyorsak vagy pontosak. A járműstabilitást így elveszítjük...

Vagy, a kerék-kormánykerék fizikai kapcsolatát nélkülözve a biztonsági elektronika felülírja a vezető utasításait, így annak elégtelen vagy kifejezetten hibás reakciói ellenére is pályán tartja a járművet - vagy éppen elvégez autónk magától egy összetett kikerülési manővert. A reakcióidők ilyen esetben kimerülnek a jelterjedések időszükségletében, a kerekek pedig szintén sokkal gyorsabban fordulnak el, mintha kézzel tekernénk a volánt. Még mosolyoghatunk is, milyen nagyot mentettünk, holott járművünk tőlünk teljesen függetlenül cselekedett. Félelmetes!

Ezzel párhuzamosan elég lehet gombnyomást követően csak 180 fokot fordítani parkoláskor a volánon a teljes kerékkitekeréshez, illetve nagy szabadsággal valósítható meg a kisebb sebességnél nagyobb, míg a nagyobb sebességnél kisebb erőt igénylő irányítás (rásegítés rugalmassága). Ugyanakkor autópályán való hirtelen beavatkozáskor nem árt, ha szinte azonnal reagál az autónk a vészhelyzeti irányváltásra, holott alapból másképpen van programozva a haladási sebességet figyelembe véve.

Ha azt nézzük, hogy egy bonyolultabb parkoláskor mennyi ideig tekergetjük a kormánykereket a végállások között, kiderül, hogy nem is kevés időt nyerhetnénk ezzel a 180 fokos megoldással. A kényelem így magasabb szinten áll. Továbbá, ne feledkezzünk el a például BMW-kben vagy Fordokban meglévő önparkoló funkciókról: a rendszer is gyorsabban működik, hogyha nem kell annyit forgatnia a volánt.

Amikor pedig lelkesen önvezet négykerekűnk, a kormányoszlop hiányában egyszerűen eltűnhet a műszerfal síkjában a kormánykerék. Nehogy beleakadjunk vagy belenyúljunk már. Ugyan nem forog, mert nincs fizikai kapcsolat a kerekekkel, de szükségünk sincsen rá pillanatnyilag.

Izgalmas néhány év következik

Röviden összefoglalva, egymásnak ellentmondó biztonsági és kényelmi funkciók valósíthatók meg egyszerűen az újfajta kormányrendszerekkel, illetve az önvezetés másfajta kialakítást és vezérlést követel meg. Áttörést fognak hozni a következő évek megváltozó jogi szabályozásai, illetve a folyamatos informatikai fejlesztések, amelyek az önvezető jövő felé kalauzolnak minket egy elég rögös úton. Ne feledjük, ezeknek a rendszereknek másodpercenként milliószor milliónyi jelet kell feldolgoznia, értékelni, majd a hajtásnak és a kormányzásnak ezek alapján megbízható és pontos parancsot adni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.07.22
A Volvo Cars több mint 500 ezer autóját rendelte vissza ellenőrzésre világszerte egy hibás....
2019.07.22
Újabb generációkat boldogít a hármas legújabb változata. A ma még a tehetős üzletemberek céges....
2019.07.22
Az eddig még ritkasággal felérő vízbefecskendezést még tovább gondolták: az új szűrés révén....
2019.07.22
Husan Sodiqov Üzbegisztánból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.07.22
Hercegszántónál egy kilépésre jelentkező kistehergépjármű csomagterében hat elektromos kerékpárt....
2019.07.22
- A Mol 6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán....
2019.07.22
Növelte eladásait, bevételét és nyereségét a második negyedévben a dél-koreai Hyundai autógyár -....
2019.07.22
Évente nyolcvan ország mintegy kétszázezer ügyfelét fogja kiszolgálni a PSA-konszern 550 millió....
2019.07.22
Már néhány tized bar nyomáskülönbség és pár tized milliméter profilmélység-eltérés miatt is nőhet....
2019.07.22
A hétvégén a rendőrök több mint 20 millió forint értékben foglaltak le körözött gépjárműveket a....