Honda

Ismét közelebb kerültünk a Honda „Elektromos látomás”-ának megvalósulásához

2019.05.11.

Újabb lépést tett a Honda, hogy megvalósítsa Elektromos látomását, jóváhagyta ugyanis új, tisztán elektromos üzemű városi autójának nevét és bejelentette, hogy a Jazz legújabb változatát i-MMD-vezérelt hibrid hajtáslánccal is piacra dobja.

 

A típusnév nem más, mint Honda e, az i-MMD pedig intelligens, több üzemmódban használható hibrid konstrukciót takar. Az Elektromos látomást 2019-ben, a Genfi Autószalonon újította meg és bővítette ki a Honda. A vállalat törekvése, hogy 2025-ben már minden Európában eladott Honda modell képes legyen elektromos (alternatív) üzemre.

A Honda e prototípusa szintén Genfben mutatkozott be, egyértelműen jelezve, hogy az ultramodern EV-platform készen áll a sorozatgyártásra, és megjelenését illetően éppúgy jelentős előrelépés, mint a technológiát illetően. Fejlett elektromos hajtásláncának és hátsókerékhajtásának köszönhetően a Hondákra jellemző különleges vezetési élménnyel ajándékozza meg a kompakt elektromos autók vásárlóit, amellett természetesen, hogy károsanyag-kibocsátás nélkül rója az utakat.

A Honda e iránti elképesztő keresletről tanúskodik, hogy Európa-szerte már 22 ezren jelezték iránta érdeklődésüket. A vevők további információkat tudhatnak meg, ha ellátogatnak az alábbi honlapra: https://www.honda.hu/cars.html

Az i-MMD-vezérelt hibrid hajtásláncot a közkedvelt Jazz új generációja is megkapja. A rendszer a CR-V-ben mutatkozott be nemrég, de már széles körben népszerűvé vált, ami nem csoda, hiszen valós körülmények között is hihetetlenül hatékony, illetve takarékos. A dupla motoros i-MMD hibrid megjelenése a kisebb kategóriákban újabb jele, hogy a egyre közelebb járunk az Elektromos látomás megvalósulásához.

A vadonatúj Jazz az év második felében, a Tokiói Autószalonon ünnepli majd világpremierjét. 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....