repülés

Ismét törölte több budapesti járatát az Air France

2018.04.23.

- Ismét törölte több budapesti járatát az Air France a dolgozóinak sztrájkja miatt. A hétfői és keddi sztrájk a februárban indított tiltakozás tizedik munkabeszüntetése.

A Budapest Airport honlapjának tájékoztatása szerint az Air France hétfőn egy induló és két érkező járatát nem közlekedteti. Kimarad a menetrend szerint 17.20-kor és a 22.55-kor Párizsból érkező, valamint a 18.15-kor Párizsba induló repülőgép. Kedden nem közlekedik a 9.05-kor Párizsból érkező, valamint a 6.20-kor és 9.50-kor Párizsba induló járat. A vállalat vezetősége vasárnap bejelentette, a tengerentúli és európai járatok 65 százaléka, a belföldieknek pedig mintegy 85 százaléka indul el hétfőn.

A pilóták 28 százaléka, a légikísérők 19 százaléka, a földi személyzet 13 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben - közölték. A légitársaság szerint a sztrájk vasárnapig 300 millió euró veszteséget okozott. Az Air France dolgozóinak hétfői és keddi sztrájkja a februárban indított tiltakozás tizedik munkabeszüntetése. A francia légitársaság dolgozói és az állami vasúttársaság reformja miatt szintén sztrájkoló francia vasutasok magasabb fizetéseket szeretnének kiharcolni.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....