Esztergom

Járműcsodák földön, vízen és levegőben: újra nyit Esztergomban az Akkor és Most Jármű Expo

2018.04.29.

Harmadik alkalommal sorakoztatja fel a múlt és jelen legkülönlegesebb járműveit az Akkor és Most Jármű Expo az esztergomi Nagy-Duna sétányon. A nagyszabású esemény névadó szponzora, a Magyar Suzuki Zrt. pedig a valóságon túllépve, speciális Virtual Reality (VR) élményprogrammal a virtuális térbe kalauzolja el az érdeklődőket.

Az Esztergom városa és a Rögbi Kft. által 2016-ban életre hívott Akkor és Most Jármű Expo harmadszorra nyitja meg kapuit a május elseji hosszúhétvégén. Az ingyenesen látogatható kiállítás szervezői a színes programok mellett ezúttal is a múlt és a jelen járműgyártásának kiemelkedő darabjait hozzák el a Nagy-Duna sétányra.

Völner Pál, Ruska Viktória és Bánhidy László

A nagyszabású jármű-majálisra látogatók kalandozhatnak földön, vízen és levegőben egyaránt. Az autókon túl ugyanis motorkerékpárok, honvédségi járművek, hajók, repülők, hintók és egyéb veterán kincsek kaptak helyet a kiállításon. A programok sorát színesíti a sétahajózás, motorcsónak-verseny és bemutató, illetve KRESZ park, közlekedésbiztonsági vetélkedő és vasútmodell kiállítás is. Az esemény névadó szponzora, a Magyar Suzuki Zrt. különlegességgel is készül az idei expora. A márka sátrában bárki megtekintheti az itthon készülő sikermodelleket, beülhet a kiállított Vitara és SX4 S-Cross volánja mögé. Az érdeklődők mindemellett pedig speciális VR-élményprogram keretében, valósághű, többdimenziós virtuális térben próbálhatják ki az esztergomi Suzuki gyár szerelő robotjainak irányítását, illetve körülnézhetnek az elzárt gyártóegységekben is.

Az esztergomi Suzuki gyár fennállása óta élen jár a fejlesztésekben. Jelenleg 770 robot segíti a gyárban dolgozó kollégák munkáját, de vannak olyan egységek, melyek elkülönítve végzik a termelést. A virtuális valóság technológiájának köszönhetően azonban, most interaktív módon kalandozhatunk a robotok között, ahová egyébként nem léphet be senki a termelés során” - mondta Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője, aki köszöntő beszédében kitért a márka hazai sikereire is. „Ma Magyarországon a legtöbb személyautót Suzukiból értékesítik. Márciusban változatlanul márkánk vezette az eladási listákat, piaci részesedésünk 16,58 százalékra gyarapítottuk abban a hónapban, szemben a tavalyi 13,91 százalékkal. Továbbra is az Esztergomban gyártott Vitara a legnépszerűbb, amelyből majdnem 3 ezer darab kelt el az év első három hónapjában. Ezzel jelenleg a teljes újautó-piac csaknem 10 százalékát ez az SUV adja” – tette hozzá.

Április 30-án, ahogy a nap lebukik, a hagyományoknak megfelelően kezdetét veszi a hajós lampionos felvonulás a Kis-Dunán. A vízi parádén ezúttal is egyedi tervezésű, világító úszó alkalmatosságok lepik el a folyó mellékágát. Ebből idén sem marad ki a Magyar Suzuki Zrt., gyönyörű origami darumadár installációjával vesz részt a mulatságon.

A jármű expo és a lampionos felvonulás mellett változatos koncertek és programok várják az érdeklődőket egészen május 1-ig. Bővebb tájékoztatás az esemény honlapján olvasható: http://jarmukiallitasesztergom.hu/

Az eseményről a későbbiekben részletesen is beszámolunk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....