fejlesztés

Játékkonzolból a közutakra: az NVIDIA-val közösen fejleszt autonóm technológiákat a Toyota

2017.05.18.

Az átlagember sehonnan, a számítógépek világában kissé jártasabbak leginkább a grafikus kártyák piacának egyik legnagyobb szereplőjeként ismerik az 1993-ban alapított, észak-amerikai NVIDIA nevét. Míg korábban a cég kizárólag az IT-piac meghatározó szereplőivel lépett közös együttműködésre, az utóbbi években érdeklődése egyre nagyobb mértékben az autóipar és az ehhez kapcsolódó a mesterséges intelligencia felé fordult. 

A cég döntése értelmében az ezen területen elért eredményeiket fogják most megosztani a Toyotával, a legnagyobb japán autógyártóval, amely a bejelentett együttműködéssel saját autonóm mobilitási projektjének kíván minden eddiginél nagyobb lendületet adni.

Az NVIDIA komoly tapasztalattal bír az önjáró automobilok vezérléséhez szükséges technológiák fejlesztése terén, ám eddig csak néhány prémium autógyártóval, kisebb projekteken dolgozott együtt. A Toyotával kötött megállapodásuk gyümölcseként hamarosan a tömegpiacon is megjelenhetnek, demokratizálódhatnak a legfejlettebb autonóm gépjármű-technológiák és az ehhez kapcsolódó informatikai fejlesztések.

Az NVIDIA Drive szuperszámítógépe az autó fedélzeti hardverjétől (kameráktól, radaroktól) kapott adatokat összegezve értelmezi a jármű környezetét, és reagál arra a helyzetnek megfelelő módon.

„A technológiai fejlesztés fázisán már túl vagyunk, hamarosan a piaci bevezetés következik” – hangsúlyozta az együttműködés bejelentésekor a Reuters hírügynökségnek Danny Shapiro, az NVIDIA autóipari ágazatának igazgatója.

A Toyota tavaly hozta létre mesterséges intelligenciával és a robotikával foglalkozó kutatóintézetét (Toyota Research Institute, TRI) Észak-Amerikában, mindeközben párhuzamosan dolgozik a teljesen autonóm közlekedésre alkalmas gépjárművek megvalósításán, illetve a részlegesen autonóm, úgynevezett „őrangyal” vezetőtámogató technológiák folyamatos finomításán.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..