Forma 1

Jelentősen megreformálnák a Forma-1 versenynaptárát

2017.08.27.

- A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media azt szeretné, ha a világbajnoki sorozatban a mostaninál több városi versenyt rendeznének, s a futamok földrajzi elhelyezkedés szerint követnék egymást.

A cégcsoport minapi bejelentése szerint amellett, hogy városokban többször szeretnék látni körözni az autókat, az is tervben van, hogy három részre bontják a vb-t: külön blokkokban rendeznék az ázsiai, az európai és az amerikai futamokat. - Az emblematikus városokból nagyszerű felvételeket lehetne sugározni, ez pedig segítene még nézettebbé tenni a Forma-1-et - nyilatkozta a Forma-1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője, Sean Bratches, aki szeretné, ha nagyobb lenne az egyensúly a tradicionális versenypályán, valamint a nagyvárosok utcáin rendezett futamok között.



Hozzáfűzte, kinevezése óta már sok várossal felvette a kapcsolatot, s a legtöbb helyen pozitívan reagáltak az általa felvázolt tervekre. - Jelenleg össze-vissza repkednek a csapatok a kontinensek között, a jövőben azt szeretnénk, ha földrajzi alapon lenne összeállítva a versenynaptár. Ez jobb lenne a szurkolóknak, a szponzoroknak és az istállóknak is - tette hozzá.

Bratches arról is beszélt a jelenlegi 20 helyett 25 futamos világbajnokságot terveznek, és szeretnék átalakítani a versenyhétvégék jelenleg rendszerét is (három szabadedzés, időmérő edzés, futam), ám ennek részleteiről egyelőre nem nyilatkozott.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....