lízing

Jó háromnegyed évet zártak a lízingcégek

2019.11.11.

- Jelentős többletet értek el a magyarországi lízingvállalatok, a kihelyezett összeg az év első kilenc hónapjában csaknem 550 milliárd forintot tett ki, ami 9,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a lízingpiaci bővülés elsősorban a különböző gépek, termelőeszközök finanszírozásának köszönhető, de átlag fölötti volt a növekedés a flotta-, valamint a személy- és kisteherautó-finanszírozás területén is. A 9,3 százalékos növekedés elmarad a 2017-ben elért 18 százalékos, valamint a tavalyi 13 százalékos bővüléstől, de megfelel a lízingszövetség várakozásainak, az év elején ugyanis 10 százalék körüli növekedéssel számoltak - értékelte az eredményeket Nyikos Katalin, a szövetség elnöke.

Hozzátette, hogy a magyarországi növekedés bőven felülmúlja az európai lízingpiaci bővülést, ami az első fél évben 3,4 százalékos volt. Kiemelkedő növekedéssel zárta az első kilenc hónapot az agrárgép-finanszírozás, a kihelyezett összeg 24 százalékkal, 74 milliárd forint fölé nőtt. Az építőgépeknél az ágazat bővülésének megfelelően jelentős növekedés ment végbe, a szeptember végi 20 milliárd feletti finanszírozott összeg 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi kihelyezést, és megközelíti a válság előtti szintet. Szintén jelentős, 23 százalékos növekedést ért el az egyéb gépek és berendezések lízingje, ahol a finanszírozott összeg csaknem 54 milliárd forintot ért el, ami már a válság előtti volument jelenti.

Az idei növekedésben az autó- és kisteherautó-finanszírozás jelentős szerepet kapott, 10 százalékkal, csaknem 198 milliárd forintra nőtt a kihelyezett összeg. A flottafinanszírozásban kihelyezett összeg 13 százalékkal, csaknem 66 milliárd forintra nőtt. A járműfinanszírozás, azon belül is az autók kiemelkedő szerepét jelzi, hogy a személygépkocsi-, kisteherautó-, és flottafinanszírozás a teljes kihelyezés csaknem felét adja. Az új céges autók és a kis haszongépjárművek voltak a növekedés fő motorjai eddig idén, a finanszírozott összeg 70 százalékát a céges lízingkonstrukciók adták - idézi a közlemény Tóth Zoltánt, a szervezet főtitkárát.

A magánszemélyeknek történő autó-értékesítés és autófinanszírozás idén a jelek szerint megtorpant, de a lízingszövetség várakozásai szerint a nagycsaládosoknak indított program további lökést adhat ennek. A nagy haszongépjárműveknél a kihelyezett összeg 8 százalékkal, 126 milliárd forintra esett vissza. Az eredmény abból a szempontból kedvező, hogy a nagy haszonjárművek piacán az eladások nagyobb mértékben, 13 százalékkal csökkentek - olvasható a közleményben.

A Magyar Lízingszövetség a legfrissebb adatok alapján arra számít, hogy az idén összességében elérhető az év elején becsült 10 százalék körüli növekedés. A jövőben a lízingpiacon alacsonyabb dinamikájú bővülés várható, a lízingcégek várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások beruházási kedve a világgazdasági lassulás miatt várhatóan mérséklődik, ugyanakkor a rugalmas és költséghatékony lízingfinanszírozás felértékelődhet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....