e-matrica

Jól fogytak az e-matricák 2017-ben

2018.02.13.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) a közelmúltban számolt be az e-matricák 2017 éves forgalmáról. Az e-matrica eladások immáron több éve tartó dinamikus emelkedésének hétteréről és a kapcsolódó rendeleti változásokról is szó volt az évértékelő sajtótájékoztatón.

Ismét jó évet zárt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ). A 2016-os évhez képest, mintegy 7,8 százalékkal emelkedett a matricaforgalom. A közel 69 milliárd forintos bevételt összesen 13,9 millió eladott matrica tette ki. A 2012 óta változatlan áru e-tikettek évek óta tartó permanens növekedésének hátterében a hazai úthálózat forgalmának növekedése, valamint az autósok egyre erősödő jogkövető magatartása áll. Ez utóbbi  már nem csak a büntetési tételek visszatartó erejének köszönhető, hanem annak a szemléletváltásnak is, amiben a gépjármű fenntartási költségeinek lajstromában immáron az e-matrica is evidens tételként jelentkezik.

Börzsei Tibor a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Bartal Tamás a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. igazgatósgának elnöke, a Miniszterelnöksé helyettes államtitkára

Az téma összegzésében külön figyelmet kapott a megyei e-matricák iránti kereslet jelentős emelkedése. 2017-ben összesen 1,73 millió fogyott, ami 208 ezerrel több, mint a korábbi évben. Bartal Tamás a NÚSZ igazgatóságának elnöke a Miniszterelnökség helyettes államtitkára kiemelte, a megyei e-matrica a maga nemében, ha úgy tetszik egy hungaricum, ugyanis Európában sehol nincsen olyan rugalmas díjfizetési megoldás, mint ez. Ugyanis az autósok ezt a rendszert hozzá tudják igazítani utazási szokásaikhoz, így jól tervezhető és költségkímélő megoldás is. Ezt alátámasztja a NÚSZ kutatása is, amiben arra lehet következtetni, hogy a járművezetők az elmúlt években tudatosabbakká váltak, miközben egyre inkább tisztában vannak lehetőségeikkel a díjköteles úthálózat használatát illetően. Az adatokból az is kiderült, hogy a három évvel ezelőtt bevezetett megyei jogosultság sikeres termék, és egyre többen használják ki az általa nyújtott előnyöket – mondta Bartal Tamás a területelemzésében.

A megyei e-matrcia jól tervezhető költségkímélő termék

A bevételekben jelentős részként jelennek meg a külföldiek. Tavaly összesen 6 millió e-matrica kelt el legnagyobb számban heti matricákat vásároltak. Bartal Tamás elmondta, hogy a NÚSZ értékesítési adatai egyértelműen azt mutatják, hogy az úthasználatuknak megfelelően a külföldiek jelentősen hozzájárulnak az útdíjbevételekhez. Magyarország tranzitország, ezért különösen fontos, hogy az átutazók arányost részt vállaljanak a hazai úthálózat fenntartási és fejlesztési költségeiből. Ezt a funkcióját a magyar útdíjfizetési rendszer maradéktalanul betölti.

A külföldiek 2017-ben jelentős, mintegy 44 százalékos arányt képviseltek az értékesítési adatokban

A bevételek mellett további pozitív eljelként értékelhető, a megváltozott a Díjrendelet módosítása. Ennek következtében megszűnnek majd azok az adminisztratív buktatók, amelyek a jóhiszemű, a szolgáltatásért fizetni hajlandó úthasználók figyelmetlenségét szankcionálták. A leglátványosabb változás a pótdíjmaximalizálás és  pótdíjfizetési határidők meghosszabbítása mellett talán mégis csak az, hogy a január elsejétől a díjköteles felhajtás után még 60 perc áll még az autósok rendelkezésére arra, hogy megvásárolják e-matricájukat.

Amennyiben elfelejtettük matricát venni a megváltozott Díjrendeletben a felhajtás után egy óránk van ezt pótolni

További változás, hogy megváltozott a nagycsaládosi kedvezmény is. Immáron a háromgyerekes családok is élhetnek a azzal a lehetőséggel, hogy a D2 díjkategóriába tartozó járművükre a jóval alacsonyabb D1 kategóriájú jogosultságot vásárolják meg.

Bartal Tamás ehhez kapcsolódóan elmondta: Fontos cél, hogy jogkövető magatartásra ösztönözzük az úthasználókat. A mostani változtatások mind ebbe az irányba mutatnak. Az elmúlt évek adócsökkentési intézkedéseinek tapasztalataiból kiindulva nem tartunk attól, hogy az e-matrica bevételek csökkennének. Épp ellenkezőleg, arra számítunk, hogy nőni fognak, emellett pedig az útdíjfizetés társadalmi megítélése sokkal jobb lesz, ami az egyik legfontosabb szempont számunkra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....