Continental

A jövői autói az időjárási viszonyokhoz is alkalmazkodnának

2019.08.15.

Millió és egy dolog befolyásolja autónk mozgását, a Continental új rendszere pedig arról gondoskodna, hogy mindig az adott körülményeknek megfelelő tempót válasszuk.

Noha messze van még, hogy teljesen önvezető autókkal járjunk, az odavezető út legalább annyira izgalmas, mint belegondolni, hogy mi lesz majd a jövőben. Sokan csak a vezetés élményének elvesztését látják az önvezetésben, viszont az ehhez kapcsoló fejlesztések már most számtalan, a közlekedésbiztonságban drasztikus javulást hozó segédrendszert adtak a közúti autózásnak. Éppen ezért is érdemes odafigyelni az autógyártókra és a különböző beszállító cégekre, hiszen amit most újdonságkként látunk, az pár év múlva minden újautó alap felszereltsége lehet, persze a biztonságukat szem előtt tartva.

Nem kevésbé izgalmas az a fejlesztés sem, amit most mutatott be a Continental. Talán senkinek sem kell bemutatni, hogy az időjárás mennyire drasztikusan képes megváltoztatni az útviszonyokat. A hőmérséklet vagy a csapadék legalább annyira hatással van az autónk tapadására és képességeire, mint az út minősége. Erre keresett megoldást a Continental. eHorizon nevű rendszerük az autó kameráit, szenzorait és elektronikus menetstabilizátorát használva méri fel az útviszonyokat, tehát mondhatjuk, hogy mélyen együttműködik az autó legalapvetőbb funkcióival. Képes különbséget tenni száraz, nedves, esős, hófedte vagy épp jeges útfelületek között. Némi számolás után képes meghatározni az autó tapadási tényezőit az adott időjárási körülményekhez.

Nem lenne mai technológia, ha nem lenne jelen az autók közötti kommunikáció. A tapadási adatokat egy közös felhőbe töltené fel a rendszer, ami minden olyan autó számára elérhető lenne, amelyik ugyanezt a technológiát használja, így azok már friss adatokkal rendelkeznének az adott helyszínről, és időben jelezhetnék a sofőrnek, ha veszély várható előttünk. Egyébként az időjárási és hőmérsékleti adatokat is letölti, valamint feldolgozza a rendszer. Ezeket is figyelembe veszi az adatok feldolgozásakor, amit egy mesterséges intelligencia kezel.

Másik, fejlettebb rendszerüket PreviewESC-nek hívják, és még tovább megy. A korábban említett adatokon felül a kanyar rádiuszát is figyelembe véve dönt arról, hogy az autó túl gyorsan halad-e a következő kanyarhoz. Amennyiben úgy érzékeli, hogy nem biztonságos a tempó, először figyelmezteti a sofőrt. Ha nincs reakció, akkor akár fékezessél is beavatkozik. Utóbbiról még a gyártó is azt állítja, hogy sokak számára irritáló lehet, viszont mindenképp hasznos egy olyan kanyarban, amit nem látunk be előre. Segítség lehet olyan sofőrök számára, akik könnyen elkalandoznak vezetés közben, vagy gyorsan rosszul ítélik meg a tapadási viszonyokat.

Noha egyelőre távolinak tűnik, hogy minden autót ilyennel szereljenek fel, mindez kulcsfontosságú szerepet játszhat a teljesen önvezető autózásban, ahol az irányítást teljesen átadjuk az autónknak, és jogosan várhatjuk el, hogy a mára lefagyott kanyarba ne menjen be ugyanolyan gyorsan, mint tegnap, amikor még száraz volt. Nedves vagy jeges útviszonyok között arra is odafigyelne a rendszer, hogy jóval előbb lassítson, mint száraz körülmények között.

Mindemellett a Contiental szerint egy sor egyéb funkció számára is hasznosak lehetnek a rendszerek által gyűjtött adatok. Például a jövőben tovább lehetne fejleszteni a vészfék-asszisztensek hatékonyságát a rendszerek által szolgáltatott időjárási és tapadási adatokkal. Jelenleg csak néhány rendszer veszi figyelembe, hogy éppen melyik napszakban vagy évszakban használjuk az autót, ám egy részletesebb adathalmazzal ezek a rendszerek is nagyobb hatékonysággal előzhetnék meg a baleseteket. A navigációs rendszerekkel összehangolva pedig még pontosabb adatokkal szolgálhatnának az autókba épített infotainment rendszerek a tényleges érkezési idő tekintetében.

Forrás: 
Continental

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....