magyar autóipar

Jövőre az autóipar termelési értéke elérheti a 10 ezer milliárd forintos rekordot

2018.09.27.

Jövőre, a magyar gazdaságtörténetben először, az autóipar termelési értéke meg fogja haladni a 10 ezer milliárd forintot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban annak kapcsán, hogy a kormány stratégiai megállapodást köt a turbófeltöltőket gyártó, amerikai BorgWarner vállalattal, amely a világ legnagyobbjai közé tartozik az ágazatban.

Az aláírás előtt az MTI-nek nyilatkozva Szijjártó Péter elmondta: a megállapodás tovább növeli az amerikai vállalati jelenlétet Magyarországon, másrészt tovább erősíti az autóipar beszállítói hátterét, amellyel az autóipar biztosítani tudja, hogy a gazdasági növekedés a 4 százalék fölötti sávban maradjon. A magyar autóiparba érkező beruházások újabb lendületet vettek, "nincsen megállás" - fogalmazott a miniszter. 

Az ágazat termelési értéke már tavaly is rekordmértékű volt, meghaladta a 8000 milliárd forintot. Idén túllépi a 9000 milliárdot, jövőre pedig magasabb lesz 10 ezer milliárdnál is - jelezte.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy 168 ezren dolgoznak az autóiparban, és az ágazat versenyképességét világosan mutatja, hogy a Magyarországon előállított autóipari termékek 91 százalékát nemzetközi piacokon értékesítik. Az ipari termelés 29 százaléka ma már az autóiparból jön - tette hozzá. Mint mondta, az autóipar lendülete, a beruházások szünet nélküli Magyarországra érkezése biztosítja azt, hogy nemcsak összességében Európában, de még az európai gazdasági növekedés felhajtóerejének számító Közép-Európában is valószínűleg a legmagasabb növekedési ütemet tudjuk felmutatni a következő években.

Mostantól az Oroszlányban működő BorgWarner-gyár a beruházásoknak köszönhetően immár a második legnagyobb gyára az amerikai vállalatnak világszerte; 1700 embernek ad munkát Magyarországon, és a legnagyobb autóipari vállalatok elsőkörös beszállítója.

A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy a cégnek az oktatási intézményekkel folytatott együttműködése és a magyar beszállítók nagymértékű használata is indokolta, hogy a kormány stratégiai partnerségi megállapodást kössön a vállalattal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....
2024.04.15
Európai tervezés, törökországi gyártás, japán hagyományok - ezek a sarokpontjai a Mitsubishi Colt....
2024.04.15
Múlt és jelen egyhelyen mindig izgalmas egyveleget mutat, nem véletlen, hogy az Akkor és Most Jármű....