Lexus

Jövőre érkezik a Lexus ES hetedik generációja

2017.10.18.

Utódot kap az elsőkerék-meghajtású japán luxusszedán.

A Chubu Keizai Shimbun gazdasági folyóirat legújabb számában érdekes hír jelent meg: a Lexus már jövő ősszel bevezeti Japánban az eddig csak külpiacokon forgalmazott felsőkategóriás ES szedánt.

Ez önmagában nem volna nagy szenzáció, legalábbis nem az európai vásárlók számára, csakhogy a jelenlegi, hatodik generációs modell immár öt éve van piacon, és ilyen idős korban nem sok értelme volna bevezetni az aktuális típust. Ha tehát hiszünk a több mint hetven éves múlttal rendelkező pénzügyi szaklapnak, az egyetlen logikus következtetés, hogy 2018-ban színre lép az ES vadonatúj, hetedik szériája. Ezt erősíti a Car and Driver magazin augusztus végén megjelent képsorozata, amin már a tesztelés alatt álló új Lexus ES család álcázott tagjai láthatóak.

A 4,9 méteres limuzin jelenleg kétféle hajtáslánccal érhető el fő élőhelyén, az észak-amerikai piacokon. Az ES350 3.5 literes, V6-os benzinmotorja 268 lóerőt ad le percenkénti 6200-as fordulatszámon, legnagyobb forgatónyomatéka 336 Nm (4700/percnél). A hatfokozatú automata váltóval szerelt modell végsebessége 209 km/h, átlagos fogyasztása 9,8 l/100 km. Alig több mint fele ennyi üzemanyaggal (5,9 l/100 km) beéri az ES300h típus: a soros négyhengeres, 3.0 literes benzinmotor és az elektromos hajtás kombinációja kerek 200 lóerőt biztosít 5700/percnél, a végsebesség 180 km/h.

Az új generációs ES szedán vélhetően nem szakít radikálisan elődje értékeivel: evolúciós formatervre, valamint visszafogottan továbbfejlesztett hajtásláncokra számítunk, és szinte biztos, hogy nagyobb hangsúlyt kap a kínálatban a hibrid modellváltozat.

Az ES-t érintő hírek két fontos kérdést is felvetnek: egyrészt ezzel látszólag megerősítést nyernek azok a híresztelések, amelyek a hátsókerék-hajtású GS szedán piaci kivezetéséről szólnak, hiszen a limuzinoktól lassacskán elforduló vevőknek felesleges lehet két hasonló formátumú modellt kínálni. Másrészt viszont nem elképzelhetetlen, hogy az ES Japánban történő bevezetésével megtörik a jég, és Nyugat-Európában is megkezdi a modell forgalmazását a Lexus.

Mindez egyelőre csupán spekuláció, ám annak érdekfeszítő: egy elsőkerék-hajtású nagyautó ugyanis jóval kedvezőbb helykínálatot és egyszerűbb vezethetőséget nyújtana, így új alapokra helyezhetné a Lexus európai szedánkínálatát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....