Forma 1

Július 23-án lesz a 2017-es Forma-1-es Magyar Nagydíj

2016.09.29.

Július 23-án lesz jövőre a Magyar Nagydíj a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságot működtető cég szerdán kiadott előzetes versenynaptára szerint.

A tervezett 2017-es programban az idei, rekordot jelentőhöz hasonlóan 21 versenyhétvége szerepel, ugyanakkor a kanadai, a német és a brazil GP megrendezése még kérdéses. A Magyar Nagydíj a Budapesten és Balatonfüreden július 14. és 30. között sorra kerülő vizes világbajnokság ideje alatt lesz a Hungaroringen. Miután új helyszín nem került be a naptárba, leginkább az egyes futamok dátumai változtak, illetve az egymást egy hét különbséggel követő versenyek párosítását szervezték át valamelyest. Az előzetes program szerint hét alkalommal lesz csupán egy hét két GP között.

Kanadából Azerbajdzsánba egy hét alatt kell átérniük a csapatoknak, ráadásul a bakui Európa Nagydíj ismét egy időben lesz a legendás Le Mans-i 24 órás autóversennyel. Júliusban Ausztria és Nagy-Britannia, valamint Magyarország és Németország között is csak egy hét lesz a pihenőidő, majd a belga és az olasz futamot szintén egy hét különbséggel rendezik meg. Októberben Malajzia és Japán, valamint az Egyesült Államok és Mexikó került párba az egyhetes turnus tekintetében. Az idény elején, áprilisban a kínai és a bahreini GP között telik majd el csupán egy hét. A 2017-es szezon Ausztráliában, Melbourne-ben rajtol március 26-án, s a tervek szerint Abu-Dzabiban ér véget november 26-án.

A tervezett 2017-es Forma-1-es versenynaptár:

március 26.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne

április 9.: Kínai Nagydíj, Sanghaj

április 16.: Bahreini Nagydíj, Szahír

április 30.: Orosz Nagydíj, Szocsi

május 14.: Spanyol Nagydíj, Barcelona

május 28.: Monacó Nagydíj, Monte-Carlo

június 11.: Kanadai Nagydíj, Montreál

június 18.: Európa Nagydíj, Baku

július 2.: Osztrák Nagydíj, Spielberg

július 9.: Brit Nagydíj, Silverstone

július 23.: MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING

július 30.: Német Nagydíj, Hockenheim

augusztus 27.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

szeptember 3.: Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 17.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

október 1.: Malajziai Nagydíj, Sepang

október 8.: Japán Nagydíj, Szuzuka

október 22.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin

október 29.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

november 12.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo

november 26.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

 

(MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....