Volkswagen AG

Június végéig ötmillió járművét szállította ki idén a Volkswagen Csoport

2015.07.28.

Christian Klingler, a Volkswagen Csoport igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja: „Elégedettségre ad okot a vállalatcsoport idei első féléves teljesítménye, azonban a Volkswagen Személyautók sem mentesültek a Kínában jelenleg zajló piaci folyamatok hatásai alól.”

Továbbra is stabilitás és magas volumen jellemezte a Volkswagen Csoport kiszállításait 2015 első féléve során, ismét elérve az ötmillió darabos mennyiséget. A vállalatcsoport összesen 5,04 millió (2014. január - június: 5,07 millió; -0,5 százalék) járművét adta át ügyfeleinek az idén január és június vége közötti időszak során. A júniusi helyzet 840 400 (2014 június: 877 900; -4,3 százalék) darabos értékesítéssel nehéznek bizonyult. „A Volkswagen Csoport márkái összességében kielégítő növekedést produkáltak az év első felében, egyes esetekben meglehetősen nehéz piaci körülmények között. Dél-Amerikában és Oroszországban továbbra is problémás a helyzet, nemkülönben Kínában, ahol a teljes piac már az év eleje óta zsugorodik folyamatosan, júniusban pedig évek óta először már csökkenést is mutatott. Piacvezetőként a Volkswagen Személyautók sem mentesült az e piacon jelenleg zajló piaci folyamatok hatásai alól” – számolt be pénteken Wolfsburgban Christian Klingler, a Volkswagen Csoport igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja.

A vállalatcsoport márkái a teljes európai piacon – míg egyes országokban jelentősen – növelték értékesítésüket az év első felében, összesen 2,11 millió (2,04 millió; +3,7 százalék) járművüket adva át ügyfeleiknek. Nyugat-Európában (Németország nélkül) 6,9 százalékkal több, összesen 1,14 (1,07) millió, míg hazai piacán, Németországban, a Volkswagen Csoport 668 300 (626 100; +6,7 százalék) autója talált gazdára. Közép- és Kelet-Európában 304 000 (343 900; -11,6 százalék), ebből a továbbra is nehéz helyzetben lévő orosz piacon 84 300 (142 600; -40,9 százalék) gépkocsit sikerült idén értékesítenie a június végéig terjedő időszak során.

Az észak-amerikai régió kiszállításai 6,0 százalékkal 451 200 (425 900) darabra nőttek idén januártól június végéig a vállalatcsoport számára, amelyből 295 000 (288 000; +2,4 százalék) gépkocsit amerikai egyesült államokbeli ügyfelei vehettek át. A továbbra is kihívásokat rejtő dél-amerikai térségben 297 300 (383 700; -22,5 százalék) járművét szállította ki a Volkswagen Csoport ugyanezen időszak során, közülük 211 800 (301 000; -29,6 százalék) Brazíliában kelt el.

Elsősorban a Volkswagen márkáinak csökkenő kínai kiszállításai következtében, a vállalatcsoport kevesebb, 1,94 millió (2,00 millió; -3,0 százalék) járművét adta át ügyfeleinek az ázsiai/csendes-óceáni térségben az év első felében, amelyek közül 1,74 millió (1,81 millió; -3,9 százalék) darabot értékesített legjelentősebb piacán, Kínában.

A vállalatcsoport márkáinak értékesítése (kivonat)

A Volkswagen Személyautók 2,95 millió (3,07 millió; -3,9 százalék) millió járművét adta át világszerte ügyfeleinek 2015 első féléve során.

Az Audi prémiummárka 902 400 (869 400) gépkocsiját szállította ki világszerte idén januártól június végéig, ami 3,8 százalékos növekedést jelent.

A Porsche sportkocsigyártó június végéig 114 000 (87 800) autóját adta át az idén, 29,8 százalékos növekedéssel az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A cseh ŠKODA 4,2 százalékkal több, 544 300 (522 500) gépkocsit szállított ki januártól június végéig.

A spanyol SEAT globális kiszállításai 216 500 (200 100; +8,2 százalék) darabot tettek ki az első félév során.

A Volkswagen Haszonjárművek 223 000 (217 700; +2,4 százalék) járművet adott át ugyanezen időszak alatt.

Az MAN 49 900 (57 600; -13,5 százalék) járművét adta át ügyfeleinek idén januártól június végéig.

A svéd Scania az idén 37 000 (38 400; -3,7 százalék) nehézkategóriájú tehergépkocsit és autóbuszt szállított ki június végéig.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....