Kamera rendszerek

Kamerával figyelhetnek minket a jövő autói

2019.01.23.

Egyre okosabb autókra van szükség, amiktől ráadásul azt várjuk el, hogy az élet egyre több területén szolgálják ki igényeinket. Úgy tűnik, hogy a teljes önvezetéshez és széleskörű személyreszabhatósághoz elengedhetetlenek lesznek a sofőrt, utast elemző kamerák.

Nem is volt olyan rég, hogy a Volvo egy titokzatos kamerarendszerrel hívta fel magára a figyelmet, amiről első körben csak annyit lehetett tudni, hogy a sofőrt figyelné. Sokan egyszerű sofőr-megfigyelésnek aposztrofálták a kezdeményezést, később azonban kiderült, hogy a jövőbeli, okosabb közlekedés-biztonsági rendszerekhez nyújtana segítséget a sofőr szemmozgásának figyelésével. Többeknek mégis ijesztő lehet elsőre a tudat, hogy egy arcukba tekintő kamera folyamatosan rögzíti minden mozdulatunkat és gesztusunkat, pedig az arcfelismerő és gesztusfigyelő kamerák elterjedése elengedhetetlen lépés az egyre „okosabb” autókhoz vezető rögös úton. Erre világított rá a los angelesi CES fesztivál is, ami az egyik legnagyobb elektronikai fejlesztésekkel foglalkozó kiállítás, és ahol egyre nagyobb figyelmet kap az önvezető autózás, és az ahhoz kapcsolódó rendszerek térnyerése.

Az Automotive News szerint egy sor start-up cég vonultatta fel legújabb kamerarendszerét, amik a különböző szenzorok segítségével nem csak a sofőrt, de az utasokat és az autó körüli objektumokat is figyelik. Állításuk szerint a mostani megoldások már rövid távon biztonságtechnikai fejlődést jelenthetnek, a jövőben pedig végtelen lehetőség állnak előttük, noha még a CES lelkes közegében is jó pár évet adtak a teljesen önvezető autók széleskörű elterjedésének. Megegyezett az álláspont, hogy az átütő sikerekre még várni kell, hiszen a legtöbb fejlesztés még teszt fázisban van, így a sofőrt – illetve önvezető autóknál csak utasokról beszélhetünk – figyelő kamerarendszer is, ami ráadásul elengedhetetlen kellék lehet.

Egy ilyen kamerarendszer nem csak a biztonsági berendezéseknek szolgálhatna kiegészítő adatokkal, de akár a kényelmi funkcióknak is. Szokásaink, szem és szemhéj mozgásunk, vagy pupillatágulásunk figyelésével, könnyen rávilágíthat, hogy egy adott sofőr mikor nem tekint az útra, mikor nem figyel a megfelelő helyre. Figyelmeztetést küldhet, ha fáradtnak vagy álmosnak tűnünk, ha nincs bekapcsolva valamelyik bizonsági öv, vagy, ha éppen ott hagynánk a táskánkat, pénztárcánkat a hátsó ülésen. Hasonló beltér-figyelő rendszer egyébként már megtalálható például a Cadillac CT6-ban is, ám rendelkezik előrehaladott fejlesztésekkel az Audi és a Tesla is. Mind a Subaru, mind a Mazda szeretne már 2019-ben bemutatni olyan kamerarendszert, ami figyelmezteti az óvatlan sofőrt.

Már ma is igyekeznek a gyártók minél inkább személyreszabhatóvá tenni autóikat, hiszen leginkább ez a tulajdonságuk különbözteti meg őket a régi társaiktól. Mind a technika, mind a szórakoztató elektronika terén. Előbbi a jól ismert tanuló-szoftverek segítségével igyekszik időtlen idők óta a sofőrök szokásait figyelni, az autó technikai részleteinek legkülönbözőbb területein. Korábban csak a prémium szegmensben volt jellemző, mára azonban alsóbb kategóriákban sem ritka, hogy az autó képes a motorvezérlést a sofőr gázadásaihoz, fékezéseihez és váltásaihoz igazítani, attól függően, hogy az adott napon nyugodtabban, vagy sportosabban szeretne vezetni, illetve, hogy nagy általánosságban mi igaz a tulajdonos szokásaira. Utóbbi a kényelmi funkciókban nyújtanak végtelen variálhatóságot leginkább, a hangulatunkhoz mérten változtathatjuk a hangulatvilágítás színét, átalakíthatjuk az infotainment képernyők elrendezését, áthangolhatjuk a hangszórók hangzását, vagy épp megtaníthatjuk a navigációnknak, hogy mikor-merre szoktunk járni, így az automatikusan felajánlhatja az útvonalat egy adott időpontban.

Noha biztosak lehetünk benne, hogy az autógyártók mindent megtesznek majd az ügyféladatok diszkréciójáért, abban sajnos sosem lehetünk biztosak, hogy az adatok nem jutnak el másodkézbe. Ez a veszély sajnos fokozottan fennáll a jövőbeli komplikált digitális rendszereknél, főleg, hogy a cél az, hogy minden kommunikáljon mindennel. Az autó a lámpával és a lámpa az autóval, és így tovább. Sokak szerint az autóban generált temérdek adat remek pénzbevételi forrás is lehet az autógyártók számára, hiszen ma az adat a legfontosabb. Elég a hirdetésekre gondolni, amik a különböző algoritmusok segítségével igyekeznek a legmegfelelőbb személyhez eljutni, annak szoksásait és kereséseit figyelve.

Forrás: 
Automotive News

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....