kamionverseny

Kamion Eb - Kiss Norbert harmadikként zárt a második futamon a Hungaroringen

2016.08.27.

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője harmadik lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának szombat délutáni második futamán, a Hungaroringen.

A 31 éves szombathelyi pilóta a szombati első versenyen másodikként ért célba, így a hetedik helyről vágott neki a második futamnak. Az első két kört követően már az ötödik pozíciót foglalta el, majd az ötödik körben a pontversenyben második Adam Lackót maga mögé utasítva átvette a negyedik helyet. A hét-nyolc kamiont magába foglaló "főmezőnyben" végig rendkívül kiélezett csata folyt, szorosan követték egymást a gépek. Kiss újabb helyet lépett előre, majd nagy csatát folytatott a cseh Frantisek Vojtisekkel, ám a kilencedik körben a hátulról érkező Jochen Hahn kitolta a pályáról, így a negyedik helyre csúszott vissza. Pazar kifékezéssel Kiss az utolsó kör elején visszavette a harmadik pozíciót, sőt, a kör végén a célegyenesre fordító kanyarban utol is érte, majd meglökte Vojtiseket. A cseh pilóta a falnak csapódott, és kiesett. A magyar versenyző végül harmadikként ért be.

Fotó: MTI

"Még jobban sikerültek a beállítások, mint az első futamon, s jól is haladtam előre, amíg utol nem értem Frankie-t" - nyilatkozta Kiss a futam után. Hozzátette, a cseh versenyző egész futamon nagyon a védekezésre koncentrált, ezért alakult ki tumultus mögötte, amelyben többször összeértek a versenyzők, s ő maga is kicsúszott egyszer. "Sajnálom, ami az utolsó kanyarban történt, meglepett, hogy kigyorsítás helyett fékezett, így hozzáértem, ő pedig kicsúszott."

A versenyt a német Stephanie Halm nyerte fölényesen. Ryan Smith, a magyar Oxxo Energy Truck Race Team brit versenyzője ötödik lett.

Vasárnap 9.45 órától kerül sor a második időmérőre, a harmadik futam 14.10-kor rajtol a Hungaroringen.

Végeredmény, 2. futam (11 kör, 48,191 km):
        
1. Stephanie Halm (német, MAN)
2. Anthony Janiec (francia, MAN) 16.784 másodperc hátrány
3. Kiss Norbert (Tankpool24-Mercedes) 16.860 mp h.

Korábban:
1. futam:
1. Jochen Hahn (német, MAN)
2. Kiss 2.219 másodperc hátrány
3. Ryan Smith (brit, Oxxo Energy Truck Race Team) 3.255 mp h.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....