biztosítás

Kedvező első negyedévet zárt a Generali Csoport

2017.05.18.

Az olaszországi központú biztosító, a Generali Csoport működési eredménye 2017 első negyedévében 4,2 százalékos emelkedéssel meghaladta az 1,2 milliárd eurót, míg az adózott eredmény 515 millió euró volt - derül ki a vállalat MTI-hez eljuttatott sajtóközleményéből.

Az idei első negyedévben ismét teljesítette stratégiailag kitűzött pénzügyi céljait a Generali Csoport.

Az életbiztosítási szektor kiemelkedően nyereséges volt, az új értékesítés nyereséghányada (NBM) 37,8 százalékra nőtt.

A 13,6 százalékos gördülő sajáttőke-arányos megtérülés meghaladja a kitűzött 13 százalékos  célt. A több mint 19,2 milliárd eurós díjbevétel összességében 2,5 százalékkal esett vissza az első negyedévben.

A "nem-élet" üzletág díjbevételei 1,9 százalékkal nőttek, míg az élet üzletágban a fegyelmezettebb hozzáállás hatására 4,6 százalékkal csökkentek.

A Generali Csoport idén májusban új stratégiát határozott meg a vagyonkezelési üzletág erősítésére. Ennek értelmében 2020-ig kiterjesztik a befektetési kapacitást és szélesebb termékportfóliót építenek ki. A cél, hogy 2020-ra a Generali 500 millió eurós vagyont kezeljen, a vagyonkezelési üzletág adózott eredménye pedig elérje az évi 300 millió eurót.

A Generali Biztosító Magyarország egyik vezető biztosítótársasága, az olaszországi központú Generali Csoport tagja. Az 1831-ben alapított vállalatcsoport több mint 60 országban van jelen, 2016-os teljes díjbevétele meghaladta a 70 milliárd eurót.

A világszerte több mint 74 ezer alkalmazottat foglalkoztató és közel 55 millió ügyfelet kiszolgáló csoport egyike a vezető nyugat-európai biztosítótársaságoknak, valamint egyre fontosabb szereplője a közép-kelet-európai és ázsiai piacoknak.

2017-ben a Generali Csoport is bekerült a világ legfenntarthatóbb vállalatai közé a Corporate Knights ranglistáján.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....