Mi akart lenni gyerekkorában?

A Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének vezetője, általános dékánhelyettes.

Építész. 1972-ben Sopronban építkeztek a szüleim, megtetszett, gondoltam épületeket tervezek, ha majd nagy leszek.

Szülei mivel foglalkoztak?

Édesapám asztalosként kereste a kenyerét, édesanyám a soproni ELZETT-nél dolgozott.

Milyen autója volt a családnak?

Egy Ladája, a közutaktól messze, úttalan mezőkön gimnazistaként én is kipróbálhattam a vezetést, 17 évesen már megszereztem a jogosítványt.

Ekkor lett rajongója a motorizációnak?

És pár évtizeddel korábban ifjúként az egyetemen.

Nem. Azt igazából egy Simsonnak köszönhetem 14 éves koromban. Szegény apámnak sokat kellett talpalnia érte, mert akkoriban nem úgy volt, hogy bement az ember az üzletbe és választott egy új motort magának. Ki kellett várni, kapcsolatokat kellett találni hozzá.

Segédmotor volt?

Így van. Kék színű. Ez azért fontos, mert a kékeket lefojtották, segédmotorként maximum 40-45 km/k sebességet tudtak, a sárgákat, pirosakat, zöldeket viszont nagymotorként vizsgáztatták le, azok 70-75-el is képesek voltak száguldozni.

Önnek elég volt a 45 km/h?

Dehogy volt.

Megbuherálta?

Persze, föltuningoltam. A végén már tudta az óránként hetven-nyolcvan kilométert, néha persze annyira túlmelegedett, hogy megállt.

Honnan leste el a szerelés fortélyait?

Minden föllelhető szakirodalmat elolvastam, a használati utasítástól az Autó-Motor című lap szinte minden cikkéig. Ebben a lapban gyakran publikáltak a járműipar kiválóságai, doktorált mérnökök, ismert szakemberek. Sokat lehetett tanulni tőlük.

Ez volt az első és egyetlen motorja?

Később (16 évesen) kaptam egy MZ-t is, kár, hogy eladtam őket, most már ritka értéknek számítanának.

Gondolom a soproni Széchenyi gimnáziumból, ahol érettségizett, egyenes út vezetett a Budapesti Műszaki Egyetemre.

Egyenes út, de egy nagyon fontos állomással. A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola – a mai Széchenyi István Egyetem jogelődje – olyan programot hirdetett, hogy ha ott valaki jeles eredményt ér el, s kiegészítő szigorlatot tett matematikából, valamint mechanikából, akkor automatikusan átmehetett a műszaki egyetemre, rögtön negyedévre. Én ezt az utat választottam.

De miért?

A főiskola nagyobb gyakorlati képzést adott, mint az egyetem. Én gimnáziumba jártam, a gyakorlat szempontjából hátrányba kerültem a szakközépben végzettekkel szemben. A főiskolán ezeket a hiányokat gyorsan pótolni tudtam.

Ennyire tudatos, célirányos tizenéves volt?

Jórészt igen, de hát azért kicsit az is szerepet játszott, hogy aki egyetemre ment, annak előfelvételisként be kellett vonulnia katonának, a főiskolásoknak viszont nem.

Nem bánta meg a választását?

Egyáltalán nem. Nézze, én mindig csapatjátékos voltam, az vagyok ma is. A győri főiskola kiváló alapot adott és remek tankörbe kerültem, inspiráltuk egymást. A Budapesti Műszaki Egyetemmel is szerencsém volt, a most is barátnak számító egykori hallgatótársaim nagyívű karriereket futottak be, s megérdemelten.

Fiatal oktatóként az akkori műszaki főiskolán.

Ön sem panaszkodhat, három doktori iskolát végzett, s tanszékvezető egyetemi docensként dolgozik.

Mégpedig abban a hihetetlen fejlődést befutó intézményben, amely főiskolaként elindított a pályán. A diploma megszerzése után ide jöttem vissza tanársegédnek. Nagyszokolyai Iván docens volt a szakmai mentorom, sokat köszönhetek neki, jó felé terelte az érdeklődésemet. Szép időszak volt, bár kezdetben kb. húsz százalékkal kevesebb volt a fizetésem, mint amennyit az egyetemen Népköztársasági ösztöndíjként kaptam.

Doktori címet is szerzett, nem éppen a legjobbkor, hiszen hamarosan már PhD-rendszerben működött a tudományos előmenetel.

Igen, de utána a PhD fokozatot is megszereztem.

Milyen témakörben?

Engem mindig a belső égésű motorok érdekeltek. A doktorimat és a PhD-dolgozatomat is a szelepvezérelésből írtam. A doktoriban annak a mozgásegyenleteit vizsgáltam, a PhD-szakdolgozatban viszont áramlástani kérdésekkel foglalkoztam.

Aztán habilitált, egyetemi docens lett.

Még előtte természetesen docens. Egyébként nem is a karriervágy hajtott, hanem az, hogy mindenben maximalista vagyok. A tudás megszerzésében éppúgy, mint a gyakorlatban, vagy egyetemi oktatóként az ismeretek átadásában, tanszékvezetőként a menedzselésben, a kapcsolati tőke kialakításában, ápolásában, de még a végzős hallgatók elhelyezkedésének a segítésében is. Belebetegednék, ha valamit ímmel-ámmal csinálnék.

Az egyetemi professzorok gyakori, de nem mindig alaptalan jelzője, hogy „szórakozott”, s túl nagy gyakorlati érzékük nincs. Ön mennyire gyakorlatias?

Nagyon sokra becsülöm az elméleti tudást, s már gyerekként, a Simson szerelésnél is alaposan felkészültem a feladatra, csak utána vágtam bele a manuális munkába. Az érettségi ajándékként kapott pénzekből egy ívhegesztőt vettem, szükség esetén használom ma is. Szóval van gyakorlati késztetésem, s talán érzékem is.

Folytatjuk: a 2. részből kiderül, milyen autókat vezet a habilitált docens, mit gondol az autózás jövőjéről.