Tesla

Kemény beszéd - Elon Musk Detroitban

2015.01.21.

Az elmúlt héten megnyílt tengerentúli autókiállításon mondott beszédében a Tesla vezér nem kergülgetve a forró kását: azt mondta, hogy a cége létezése és virágzása a többi elektromos autógyártó hanyagságának köszönhető. Ezen felül meglepően őszinte volt a Tesla múltját és jövőjét firtató témákban is…

Pontosan idézve a szakmai közönséget is meglepő mondatot: A Tesla növekszik, és remélhetőleg nyereséget is termel, köszönhetően annak, hogy az ágazat több résztvevője nem képes olyan elektromos autókat készíteni, melyeket az emberek megvennének. Anélkül, hogy konkurens cégvezető lenne bárki, érezhető, hogy egy ilyen kijelentés után egy pillanatra megfagyhatott a levegő, ugyanis a hallgatóság szinte egésze autóipari felsővezető volt, vagy újságíró.

A folytatásban már nem lépett senki tyúkszemére a cégvezető, viszont elárulta az igencsak meglepő jövőképét, miszerint 2025-ig a Tesla gyártási darabszám éves vonatkozásban milliós nagyságrendűre gyarapszik, szemben a jelenlegi százezerhez képest. A múltat illetően pedig megtudtuk, hogy a cég eddigi veszteséges mivolta mögött egy új modell gyártásának beindítása áll, valamint egy másik modell tervezési munkái és egy 5 milliárd dolláros akkumulátor gyár üzembe helyezése.

Folytatva a meglepetést okozó bejelentéseket Musk elmondta, hogy a 2015-re tervezett darabszám a Model X SUV-ból kimerült, pedig a gyártást a "falcon wing" ajtók tökéletesítése miatt később kezdték. Aztán jött egy kis bátorítás, az elmaradhatatlan szurkálódással megspékelve, melyben biztatta az érdekelt autógyárakat a modellportfólió bővítésére, ugyanis ez megint csak egy olyan tétel a Tesla listáján, aminek köszönhetően inkább őket választják és nem a nagy múltú autógyárak termékeit. Jelentős befektetésekre ösztönözte a hallgatóságát, hivatkozva a Tesla által telepített töltőhálózatra, melyet más márkák tulajdonosai is használhatnak, mondván: „az ilyen jellegű döntéseket senki sem bánja meg később”.

Tesla Model X

Mellőzve a számszerűsített adatokat a tájékoztatóból kiderült, hogy amíg Amerikában és Európában folyamatosan nő a kereslet a Tesla autók iránt, Kínában közel 7 százalékott esett az utolsó negyedéves volumen. A háttérben csupán csak egy tévhit állt, miszerint a kínai tulajdonosok számára az akkupakk feltöltésével lehetnek gondok. Egyébiránt pedig akár meg is állhatna a cég az évi 100 ezer darabos gyártási darabszámnál, hiszen továbbra is niche termék az általuk gyártott jármű, de Musk azt nyilatkozta, hogy a célja nem változott, a közlekedés egészét kívánja villamosítani.

Természetesen szó esett a Chevy közel 400 km-es hatótávot nyújtó újdonságáról is, a Boltról. A tengerentúlon az autó ára 30 ezer dollár körül lesz majd, de a gyártás megkezdésével kapcsolatban még nem hangzott el pontos információ senki által, talán ezért is mondta Musk, hogy nem tekinti a Model 3 vetélytársának a GM üdvöskéjét.

A sikert hozó Model S

Végezetül pedig megkérdezték a fiatal zsenit, hogy létezik-e olyan márka, vagy projekt, melynek tapasztalatiból a Tesla tanulhat, vagy hasznot húzhat a jövőben. Rövid gondolkodás után Musk egy határozott nemmel válaszolt erre a kérdésre.

Forrás: yahoo.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....