Forma-1

Késésben van az új Forma-1-es autó építésével a Ferrari

2014.12.23.

Sergio Marchionne, a Forma-1-es Ferrari istálló elnöke sajtóértesülések szerint elismerte, hogy késésben vannak a következő szezonra tervezett versenyautó építésével.

"Nehéz feladat lesz, a Jóisten sajnos nem épít versenyautókat, mi viszont már most csúszásban vagyunk a miénkkel" - idézte a Sport Bild című napilap hétfői száma az elnököt, utalva a Ferrari karácsonyi sajtóvacsoráján elhangzottakra. Marchionne állítólag azt is mondta, hogy a korábbi csapatvezetés olyan stratégiai döntéseket hozott, amelyekkel ő nem értett egyet, emiatt eleve hátrányos helyzetből vágtak neki az új autó tervezésének.


Arrivabane és Marchionne

A Ferrari az elmúlt nyolc hónapban a sikertelen évek következményeként "tisztogatást" tartott, Luca di Montezemolo korábbi elnök kénytelen volt lemondani, kétszer változott a csapatfőnök személye, valamint távozott Nikolas Tombazis vezető tervező, Pat Fry technikai igazgató és Hirohade Hamashima gumikért felelős vezető is. Rajtuk kívül a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso is elhagyta a csapatot a McLaren kedvéért, igaz, helyére a sorozatban négy vb-címet nyert német Sebastian Vettel érkezett. A csapatfőnöki posztot november óta a Philip Morristól érkezett Maurizio Arrivabene tölti be, a Mercedestől pedig Jock Clear mérnököt igazolták le technikai igazgatónak.
 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....