Toyota Motor Company

Két Toyota Mirait kapott a Holland kormány

2016.02.04.

A Hágában megtartott „zéró emissziós” rendezvényen a holland nemzeti hidrogén platform képviselői ismertették az ország hidrogén infrastruktúrájának további fejlesztésére vonatkozó elképzeléseiket. Sharon Dijksma, Hollandia infrastruktúráért és környezetvédelemért felelős minisztere két vadonatúj Toyota Mirai üzemanyagcellás gépkocsi kulcsát vehette át Masahisa Nagatától, a Toyota Motor Europe kutatás-fejlesztési tevékenységekért felelős alelnökétől.

„Azáltal, hogy a közlekedési szektort fenntarthatóbbá tesszük, konkrét lépést teszünk a párizsi, történelmi jelentőségű klímaváltozási megállapodás megvalósítása felé. Az elektromos autókon kívül a hidrogén üzemű gépkocsik is közelebb visznek bennünket a tisztább, csendesebb járműflották céljának megvalósításához. Amikor csak tehetem, ezzel az új üzemanyagcellás gépkocsival fogok utazni, bízva abban, hogy mind több vállalkozás és autóvezető követi majd példánkat, és választja a tisztább közlekedési alternatívát” – mondta Sharon Dijksma asszony.

„A Toyota meggyőződése szerint a fenntartható, hidrogén alapú társadalom megvalósításához számos partnerre van szükség. Éppen ezért különösen nagy örömömre szolgál, hogy a holland piac két legelső Mirai gépkocsijának a kulcsait személyesen adhatom át Dijksma asszonynak. Az időzítés nem is lehetne tökéletesebb, hiszen jelenleg Hollandia az Európai Unió Tanácsának soros elnöke” – emelte ki Nagata alelnök úr.

"Boldogan adjuk át a két Mirai gépkocsit az infrastruktúráért és környezetvédelemért felelős minisztériumnak. A Prius Hybrid tizenöt évvel ezelőtti bevezetését, majd napjaink széles körű hybrid modellkínálatát követően a Mirai ismét egy új mérföldkőnek számít a károsanyag-kibocsátástól mentes mobilitás felé vezető úton. Nagyon örültünk a miniszter asszony azon bejelentésének, hogy tovább kívánják bővíteni a hollandiai hidrogéntöltő infrastruktúrát” – hangsúlyozta Pieter van der Velden, a Toyota márkát Hollandiában forgalmazó Louwman & Parqui B.V. ügyvezető igazgatója.

A Mirai a világ legelső hidrogén üzemanyagcellás limuzinja, amelynek megalkotása során a Toyota a hidrogén üzemanyagcella technológia kutatása és fejlesztése során szerzett, két évtizedes tapasztalatait éppúgy felhasználta, mint a hybrid hajtáslánc-technológiák terén elért globális vezető szakértelmét. A Mirai a fedélzetén üzemelő üzemanyagcella-köteg segítségével, hidrogén gázból állít elő elektromos áramot. A folyamat egyetlen mellékterméke a víz. A tágas, kifinomult, kényelmes és biztonságos Mirai a fejlett technológiát kimagasló praktikummal társítja: egyetlen tankolással a benzines járművekhez mérhető távolságot, mintegy 500 kilométert képes megtenni, maga az üzemanyag-feltöltés pedig csupán 3 percet vesz igénybe.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....