útépítés

Kétsávos utakat adtak át Nógrád megyében

2018.02.12.

Két új, kétsávos szakaszt adtak át a 21-es főúton Nógrád megyében hétfőn. Szurdokpüspöki és Pásztó, valamint Pásztó és Mátraszőlős között összesen 8,2 kilométeren készült el a főút kétszer kétsávosra szélesítése 14,3 milliárd forintból – írta az MTI.

A Pásztó közelében, a 21-es főúton tartott ünnepségen Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: az M3-as autópálya és Salgótarján közötti 21-es főút korszerűsítése több szakaszban valósul meg, 2019 első félévére megépül a teljes 52 kilométeres út, így gyorsforgalmú úthálózaton, kétszer két sávos úton lesz megközelíthető Salgótarján. Az államtitkár kitért rá: a kormány a Modern városok programban döntött arról, hogy kiépíti a Salgótarjánt elkerülő utat is, és a 21-es főutat bekapcsolja a szlovákiai gyorsforgalmi úthálózatba, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. már elkezdte ennek előkészítési munkáit.

A 21-es főút felújított szakasza Szurdokpüspöki közelében 2018. február 12-én. Ezen a napon átadták a 21. számú főút Szurdokpüspöki és Pásztó, valamint Pásztó és Mátraszőlős közötti kétszer kétsávos szakaszait. MTI Fotó: Komka Péter

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója ismertette: a Szurdokpüspöki és Pásztó közötti 4,5 kilométeres szakaszt a Colas Út Zrt., a Colas Hungária Zrt. és az Euroaszfalt Kft. építette meg 8 milliárd forintból, míg a Pásztó-Mátraszőlős közötti 3,7 kilométert 6,3 milliárd forintból a HE-DO Kft. beruházásában készült el. A beruházások 2016 júniusában kezdődtek meg a 21-es főúton, a két Nógrád megyei szakasz mellett Heves megyében Hatvan és Lőrinci között is akkor indult a négysávosítás. Pántya József tájékoztatása szerint Hevesben a befejező munkák zajlanak.

Az átadó ünnepségen Balla Mihály, Nógrád megye fejlesztési biztosa és Szabó Sándor kormánymegbízott azt emelték ki, hogy a fejlesztésekkel még inkább elérhető lesz a munkanélküliség csökkentése, illetve a következő egy évben 54 kilométernyi alsóbbrendű út felújítása is megtörténik Nógrádban. Becsó Zsolt (Fidesz), a kelet-nógrádi térség országgyűlési képviselője elmondta, több mint húszéves álom válik valóra, amikor 2019-ben a teljes út négysávos lesz. Kelet-Nógrád ezzel végérvényesen bekapcsolódik az ország vérkeringésébe - fogalmazott.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....