Közlekedési Múzeum

Kétszáz éves a futógép

2017.09.26.

A Közlekedési Múzeum szakmai estet és családi napot rendez az évforduló alkalmából.

Idén épp kétszáz éve, hogy Freiherr Karl von Drais 1817 júniusában bemutatta, majd augusztusban szabadalmaztatta „Laufmashiene”, azaz futógép elnevezésű találmányát. Ennek apropóján a Közlekedési Múzeum méltó módon kívánja megidézni azt az eseményt, mely keretében Drais újonnan bemutatott szerkezetével megtette első útját útján a Mannheimi városházától a szomszédos Schwetzingen település lóváltó állomásáig, majd vissza. A kerékpár őseként számon tartott masinával a 15 km-es utat a feltaláló kevesebb mint egy óra alatt tette meg.

A Közlekedési Múzeum szeptember 29-én pénteken szakmai nappal, majd 30-án szombaton a kisgyermekes családoknak is kedvezve ingyenes családi nappal állít méltó emléket e jeles eseménynek. A színes programoknak a múzeum tagintézménye, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény biztosít helyszínt. A tematikus napok mellett az intézmény egy megemlékező kiállítást is tervez, melynek megnyitójára szintén a pénteki szakmai napon kerül majd sor. E kiállítás keretei között öt eredeti futógép tekinthető meg, szintén az Öntöde csarnokában, október 14-ig.

A kiállítás a kerékpár feltalálásának és kezdeti elterjedésének körülményeit ismerteti, valamint a közlekedési szokásokban, társadalmi szerepekben és kapcsolatokban végbemenő átalakulásokat. A megemlékező összeállítás azért is különleges, mert a Magyarországon található összes autentikusnak tekinthető futógép-másolatot egyszerre állítják ki. Ezeket a járműveket ilyen összeállításban még soha láthattuk együtt. Minden tárgy magyar tulajdonú, közülük három múzeumi tárgy, kettő pedig magántulajdonban van.

A futógépeket kezdetben használója testméreteihez (lábainak hosszához) igazodóan egyedileg készítették. Később állítható ülésmagassággal, különböző magasságúak számára is használható járműveket építettek. Hölgyek számára külön változatot készítettek, mely hosszú szoknyában is használható volt. A futógépezés főképp a fiatalok körében volt kedvelt szórakozási forma, közösségformáló ereje a mai napig tovább él a kerékpározásban. Drais futógépét számos grafikán ábrázolták, de korábbi ábrázolásokon is szerepelnek vázra szerelt kerekes szerkezetek, már a 17. század óta találkozhatunk kerékpárszerű ábrázolással.

 

A Közlekedési Múzeum lelkes múzeumpedagógusai ismét színes programokkal készülnek az szeptember 30-án szombaton 10.00 órától kezdődő családi napra. A látogatók kipróbálhatják a papírból készült futóbiciklit, megtervezhetik és meg is építhetik a jövő kerékpármodelljeit, melyeket különböző animációs technikákkal életre is kelthetnek. A kreatív családi műhelyben emellett a kicsik és nagyok biciklit és bukósisakot dekorálhatnak, de elkészíthetik saját látványos és egyedi kerékpáros kiegészítőiket is. Azok a családok, akik kerékpárral érkeznek a helyszínre tombolasorsoláson vehetnek részt és Közlekedési Múzeumos ajándékokat vihetnek haza.

Mindkét program ingyenes.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....