MÁV

Kibővül az együttműködés a MÁV és az önkormányzatok között

2016.03.07.

- Újraindítja és kibővíti együttműködési programját a településekkel a MÁV, az első megállapodást hétfőn írta alá ünnepélyesen Dávid Ilona, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója és Pápai Mihály polgármester (Fidesz-KDNP) Gyálon, a vasúttársaság által tavaly felújított állomás épületében.

Az együttműködés keretében a települések vállalják, hogy részt vesznek a vasútállomások utasforgalmi területének üzemeltetésében, így az állomásépületek, az utasvárók és környezetük rendben tartásában és fejlesztésében. A vasúttársaság tervei szerint az együttműködési program idén 80 új helyszínnel is bővülhet, és újraköthetik a tavaly lejárt több mint 20 szerződést.


Fotó: iho.hu

Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős helyettes államtitkára üdvözölte a nemzeti vagyon két szereplőjének, az önkormányzatok és a száz százalékban állami tulajdonú MÁV együttműködését, és azt a közös közfeladat-ellátást, amelyre ez a megállapodás példa, és amelyet a szereplők együtt készítettek elő. Hozzátette: a továbbiakban is támogatják az ilyen megállapodásokat.

Dávid Ilona felidézte: a Gyál-Felső vasútállomást tavaly újította fel a MÁV mintegy 60 millió forintból, az azt körbevevő parkot és a környezetet pedig az önkormányzat saját forrásból. Kiemelte: közös érdek, hogy a mostani állapotok hosszú távon fennmaradjanak, új alapokra helyezve az együttműködést és a szereplők feladatainak meghatározásával pedig mindez megvalósítható. Hozzátette, a Gyállal közösen kidolgozott mintaprojektet példának szánják.

Pápai Mihály polgármester egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a MÁV-nak és az összefogásnak köszönhetően a város egyik legrégibb, lebontással fenyegetett épülete született újjá. Az állomáson több mint 100 ezer fizető utas fordul meg évente.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....