biztosítás

Kiket ért a legtöbb kár 2013-ban Magyarországon?

2014.02.22.

A Generali adati szerint 2013-ban a bak jegyében születettek voltak a „legnagyobb veszélyben”.

A Generali Biztosító adatbázisából kiderült, 2013-ban a fehér színű autók szenvedték el a legtöbb balesetet – a biztosító ügyfelei közül –, a rendszámokat figyelembe véve pedig az „L” betűvel kezdődőek kerültek a legtöbbször bajba. A férfi és a női ügyfelek között viszonylag kiegyenlített eredmény született, ugyanakkor a bak horoszkóppal rendelkezők messze megelőzték a többi 11 csillagjegy szülötteit ezen a listán. A keresztnevek vonatkozásában a Lászlók és a Katalinok jártak „az élen”.

 A Generali Biztosító 2013-ban többszázezer káresetet regisztrált, összesen 35 milliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban számos olyan érdekességet is találhatunk, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken. A férfiak és a nők között például szinte teljesen kiegyensúlyozott kár-darabszámokat láthatunk, ugyanakkor, mivel a női ügyfelek enyhén felülreprezentáltak a biztosítónál, mindez azt is jelenti, hogy a hölgyek arányaiban valamivel kevesebb balesetet szenvedtek el, mint férfi társaik.

Lászlók és Katalinok kerültek a legtöbbször bajba

A nevek tekintetében a férfiak között egyértelmű lett a rangsor. A Lászlók a több mint 6600 káresettel könnyedén előzték meg az Istvánokat (5800 db) és a Józsefeket is (5300 db), míg 4000 káreset fölé csupán a Jánosok (4400 db) és a Zoltánok (4300 db) tudtak „felkapaszkodni”. A hölgyek esetében sokkal szorosabb volt az eredmény, itt a Katalinok (2300 db) és a Máriák között lényegében holtverseny született, utánuk következtek az Éva nevű hölgyek, akik 2100 káresetet voltak kénytelenek elszenvedni. Meg kell említeni, hogy az Istvánnék (3600 db), Józsefnék (3400 db) és Lászlónék (3400 db) nagyban torzították az adatokat, hiszen ők ezekkel a „női” nevekkel szerepelnek az adatbázisban.

A bakok és a skorpiók között nagy volt a különbség

A csillagjegyeket vizsgálva már sokkal egyértelműbb volt a helyzet, hiszen a bak csillagjegyűek 17500 káresettel magasan megnyerték a képzeletbeli versenyt. Második helyen gyakorlatilag holtverseny alakult ki a bikák és az ikrek között, míg a negyedik helyen a szüzek, az ötödiken pedig az oroszlánok végeztek. A nyilasok és a skorpiók találhatóak a lista utolsó helyein: a két csillagjegy szülöttei még a 12000 káresetet sem érték el, szerencséjükre.

Az utakon nem szerencsés a fehér szín

Rátérve a pórul járt járművekre, a következőket láthatjuk: a gépjármű színeket tekintve a fehér járművek voltak a legnagyobb veszélyben tavaly, a közel 5800 baleset majdnem kétszer annyi, mint amennyit a második és a harmadik helyen álló szürke (4400 eset) és fekete járművek (2800) együttesen szenvedtek el. A rendszámok is érdekes eredményt mutatnak, az L-betűvel kezdődő rendszámú autók közel 12900 esetben kerültek bajba, míg a második helyen az M-betűs autók (5800 eset), a harmadik helyen pedig az K-betűvel kezdődő rendszámú járművek voltak 5600 esettel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....