baleset

Kilencen haltak meg Ceglédbercelen - élőben közvetítetett a sofőr

2018.05.22.

A jelenlegi adatok szerint két nő és hét férfi vesztette életét a 4-es főúton történt ütközésben. - Élőben közvetítette az egyik közösségi portálon a kilenc ember halálát okozó ceglédberceli balesetet a kisbusz sofőrje - közölték romániai hírforrások.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a kilenc ember halálát okozó ceglédberceli tragédia körülményeit. Közleményükben az áll: a keddi közúti közlekedési balesetben kilenc ember vesztette életét, a jelenlegi adatok szerint mindannyian felnőtt korú román állampolgárok voltak. A szükséges igazságügyi szakértői vizsgálatok folyamatban vannak - tették hozzá.

Korábban írtuk:

Az Adevarul bukaresti napilap internetes oldalán, és több más romániai portálon is közzétett felvételen az látszik, hogy a sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést.

Fotó: Mihádák Zoltán - MTI. A képre kattintva video indul.

A román sajtóba a felvételnek egy olyan változata került, amelyen a minden bizonnyal sokadjára lejátszott közvetítést nézi és román nyelven kommentálja egy férfihang, miközben a háttérben zene hallatszik. Azt állapítja meg, hogy a sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert az előzés közben olvasta az élő közvetítéséhez fűzött kommentárt. A Digi 24 hírtelevízió szerint a kisbusz Szlovéniából tartott Románia felé. Utasai a Maros megyei Désfalváról (Deaj) származtak. A román külügyminisztérium kedden késő este azt közölte, hogy az áldozatok nagy számára való tekintettel a holttestek hazaszállításának a költségeit a minisztérium sürgősségi alapjából fedezik.

Korábban írtuk:

Egyelőre ismeretlen okból egy teherautó és egy román honosságú kisbusz ütközött össze 2018. május 22-én 16 óra 25 perc körül a 4-es főút 58. kilométerénél, Ceglédbercelnél.

Fotó: Police.hu

A balesetben az elsődleges adatok szerint kilenc felnőtt - két nő és hét férfi - vesztette életét, valamennyien a kisbuszban ültek.  A teherautó sofőrje megsérült. A rendőrök továbbra is teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat a 40-es útra terelik.

Fotó: Donka Ferenc

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....