Kína

Kínában 28 év után először csökkentek az autóeladások tavaly

2019.01.15.

Tavaly 28,1 millió új autót adtak el az ázsiai országban. Ez 2,8 százalék csökkenés 2017-hez képest, amikor az eladások 3 százalékkal bővültek, 2016-ban pedig még ennél is nagyobb mértékben, 13,7 százalékkal nőttek. 

A kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM kimutatásai szerint decemberben az eladások 13 százalékkal csökkentek, már a hatodik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves szintű visszaesést, ami a szakértők szerint a gazdasági növekedés lassulásának a jele.

A CAAM a múlt év elején 2018-ra az eladások 3 százalékos növekedését várta. 

A szervezet hétfőn azt közölte, hogy az idén a tavalyival megegyező számú, 28,1 millió új autó eladásával számol.

A kínai autópiacon tavaly a leggyengébben a Ford szerepelt, eladásai 37 százalékkal zsugorodtak. A nyertes a kínai Geely autógyártó volt, 20 százalékkal több autót adott el, mint 2017-ben, igaz akkor az eladásai lényegesen nagyobb mértékben, 63 százalékkal bővültek.

Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése tavaly 61,7 százalékkal, 1,3 millióra nőtt, idén a CAAM 1,6 milliós számra számít.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....