járműgyártás

Kínai elektromos buszokat gyártanak Komáromban

2017.04.04.

A kínai BYD a komáromi ipari parkban kedden megnyitotta első európai termelő üzemét. Az elektromos buszokat készítő üzemben évente négyszáz jármű előállítását tervezik.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter köszöntőjében kiemelte, a BYD a világ legjelentősebb elektromos buszokat gyártó vállalata, Komáromban 300 embernek adnak majd munkát. A 6,2 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.
    

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Csielung Tuan, a Kínai Népköztársaság nagykövete elmondta, a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok színvonalát jelzi, hogy a térségben Magyarországon a legjelentősebb a kínai beruházások súlya. Kínai vállalatok 4,1 milliárd amerikai dollár értékben fektettek be Magyarországon és 7400 új állást teremtettek.

Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója szólt arról, hogy az itt készülő buszokat Európa nagyvárosaiban fogják használni. A helyi és távolsági buszok mellett később targoncákat és könnyű haszongépjárműveket is gyártanak Komáromban.     Szijjártó Péter elmondta, Magyarország az európai járműgyártás egyik fellegvára lett, az iparág 7874 milliárd forint termelési értéket állított elő 2016-ban. A termelés 92,4 százalékát exportálják, az ágazatban közel 155 ezer ember dolgozik.

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, ma az a legfontosabb gazdaságpolitikai feladat, hogy ideális kutatási és fejlesztési helyszíneket kínáljunk. "Azok az országok lesznek vonzóak, melyek a termelést és a digitalizációt a legjobban képesek összekapcsolni" - fogalmazott.

Szijjártó Péter hozzátette, Magyarország kormánya megtette azokat a lépéseket, melyek az országot ideális kutatás és fejlesztési helyszínné tehetik. E lépések között említette az unió legalacsonyabb társasági adóját, a szociális adó csökkentését, a kutatás-fejlesztéssel elérhető adókedvezményt és a letelepített technológia fejlettségétől függő támogatási rendszert.

Az üzemavató alkalmából közzétett vállalati sajtóanyag szerint a több mint 66 ezer négyzetméteres komáromi üzem csupán az első a BYD Európába tervezett gyártólétesítményeinek sorában. A társaság alig két héttel ezelőtt jelentette be egy 80 ezer négyzetméteres, buszgyártásra alkalmas helyszín megvásárlását a Párizstól északra fekvő Beauvais-ban.

A tervek szerint a magyarországi gyár állítja elő azon buszok alvázszerkezetét is, amit egy brit partnerkapcsolat keretében az Egyesült Királyságban, valamint a készülő franciaországi gyárban szerelnek össze.

A BYD Company Ltd. piacvezető multinacionális csúcstechnológiai vállalat, amelynek központja a kínai Sencsenben található. 1995-ös alapítása óta a társaság jelentős tudásra tett szert az újratölthető-akkumulátorok gyártásában. A világ több mint 50 országában és régiójában van jelen megújuló energiára épülő megoldásaival.

A BYD elektromos buszaival működik a nulla károsanyag-kibocsátású buszok legnagyobb flottája az amszterdami Schiphol repülőtéren, és a világ legnagyobb városi elektromosbusz-flottája London utcáin. A BYD részvényeit a Hongkongi Értéktőzsdén és a Sencseni Értéktőzsdén jegyzik, a társaság 220 ezer embert foglalkoztat. 

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.10.17
1912 nyarán, a Királyi Magyar Automobil Club szervezésében közel húsz bátor magyar és külföldi....
2018.10.17
Több millió eurós befektetéssel Érden építi fel új központját és tesztbázisát a járműipari AVL....
2018.10.17
Az Orosz Gépjárműgyártók Szövetsége (AEB) bejelentette, hogy 2018 szeptemberében az orosz autópiac....
2018.10.17
Újabb medvét gázolt el egy kamion szerdán a romániai A1-es (dél-erdélyi) autópálya Szeben megyei....
2018.10.17
Sergei Semendyaev Ukrajnából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2018.10.17
A Toyota Hiace méltó örökösének bizonyuló legújabb generációs Toyota PROACE.A karosszéria választék....
2018.10.17
Szintet lép a magyar autóipar, cél, hogy a gyártás mellett Magyarország élen járjon a technológiák....
2018.10.17
Nagyüzem van a hazai vezetéstechnikai-centrumokban, de továbbra is elsősorban a cégeknél látják be....
2018.10.17
Szeptemberben jelentősen csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy....
2018.10.17
Fának csapódott egy autó Dunaföldváron szerda reggel, a jármű vezetője meghalt - közölte a....